Visszatértek a katonák a Nagysanyiba

2025. július 3. 15:27 | Such Tamás

Olvasónk katonai egyenruhásokat látott a minap a békéscsabai Andrássy gimnázium, a néhai Nagysándor József laktanya udvarán.

Elöljáróban érdemes elmondani, a csabai Nagysándor József laktanya 1894 és 1994 között, kereken 100 esztendeig létezett. Koromból kifolyólag leginkább csak a hetvenes-nyolcvanas évekbeli katonatörténeteket ismerem. Ráadásul a visszaemlékezésekből leginkább az értelmetlen szívatások maradtak fenn. Hiszen miképp lehet békeidőben háborúzni? (Talán az egyik legizgalmasabb feladat a fogkefével való vécékagyló pucolás lehetett.)

Illetve most hirtelen eszembe jutott, hogy Sukk nagymamám a Vécsey utcán, a laktanya környékén lakott a múlt század elején, és a sors iróniája, hogy az utolsó lakását is abban az utcában vásárolta. Elmesélte, hogy nemcsak a kaszárnyában laktak a katonák, hanem a környező utcákban is, mint például a Vécseyben.

Ott például számos katonatisztnek volt hajléka, és bármennyire is hihetetlen, de volt olyan százados, akinek nem kutyát, hanem csimpánzot tartott (az 1900-as évek elején járunk). Az azonban nem újdonság, hogy mint minden katonaember, reggelente a fürdőszoba tükre előtt beretválkozott meg. Ezeket a műveleteket többször is látta a majom. Majd amikor egyszer a házinéni valamiért néhány percre kiugrott a házból, elővette a szerszámot, és sikerült túlhúznia a pengét a nyakán.      

Közben a szomorú történetből visszalépve megtudtuk, hogy a Nagysanyiban, azaz az Andrássy gimiben az idei honvédelmi táborok első etapja, a vívótábor zajlik. A táborba nyolc ifjú „kadet” érkezett az országból, akik napközben a Kemény Gábor szakközépiskola tornatermében gyakorolnak.

A honvedelmitabor.hu bejegyzése szerint „a katonaság és a vívás kapcsolata hosszú múltra tekint vissza, a vívás katonai tevékenységből, harci előkészületekből fejlődött ki. A vívás, mint a legsikeresebb magyar olimpiai sportág tematikája köré összeállított tábor három fegyvernemben (kard, tőr, párbajtőr) lesz megtartva. A tábor során ismert katonasportolók is színesítik a programot, katonai vívással egybekötött programok zajlanak. A tábor közepes fizikai terheléssel jár.”

Természetesen olvasónk minden bizonnyal a kiképzőket láthatták egyenruhában a Nagysanyi udvarán.

További programok »

FEL