Visszatért az Artista Bál a Fővárosi Nagycirkuszba

2018. február 14. 12:53 | behir.hu

Hosszú évek után újra Artista Bált tartottak a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Fővárosi Nagycirkusz szervezésében.

– Együtt örülni, együtt ünnepelni és a bánatban együtt lenni, ez tarthat minket össze, ez kovácsolhat minket csapattá. Körül nézek, és látom, hogy sokan itt vannak, szinte a cirkusz minden régiójából érkeztek artisták, művészek.– mondta Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, az est házigazdája.

– Megtiszteltetés számomra is, hogy itt lehetek – fogalmazott köszönőbeszédében Eötvös Lóránd, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének elnöke is, majd külön kiemelte a bál megszervezésében Krai Gina és Donnert Márta munkáját, akik oroszlánrészt vállaltak az esemény megszervezésében.

Az Artistabál díszvendége ifj. Richter József és felesége, Merrylu volt, akik 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany Bohóc-díjat nyertek.

– Ez a siker nemcsak az én érdemem, hanem az egész családomnak, a Richter családnak, a szüleimnek, a Casselly családnak, a feleségemnek és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a siker létrejöhetett – mondta köszönőbeszédében ifj. Richter József. – Rengeteg munka volt ebben, több éve készültünk erre, és én úgy gondolom, hogy a kemény munka meghozta a gyümölcsét.

Az esemény nem csak az ünneplésről szólt, megemlékeztek azokról a kiváló artistaművészekről is, akik nemrég hagytak itt minket: Sallai Ilona Jászai Mari- és Ezüstbohóc-díjas artistára és Ádám László atristára, a Budapest Nagycirkusz alapítójára. Videóösszeállításban visszatekintettek a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra is, amiben kiemelték a nyolc magyar cirkuszigazgató Newcomer Showban fellépő gyermekeinek kézfogását.

Az est további részében Nagy Róbert és Kabai Alex színművészek szórakoztatták az egybegyűlt közönséget dalaikkal, valamint a Keep Shining zenekar szolgáltatta a zenét. A vendégeket svédasztal és pezsgő fogadta, akik később birtokba is vették a Fővárosi Nagycirkusz ideiglenes táncparkettjét.

A bál tombolával zárult, az ebből befolyt összeget pedig a fiatal artisták képzésére fordítják majd. A tervek szerint az Artista Bál hagyományát jövő februárban is folytatják - zárul a Fővárosi Nagycirkusz közleménye.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL