Visszaesett a magyarok sörfogyasztása a második negyedévben

2020. július 18. 15:26 | behir.hu

Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest.

A visszaesés vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt tapasztalható, olvasható Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője közleményében. Mint mondta, különösen a csapolt söröknél érezhető a csökkenő fogyasztás. A csapolt sörök forgalma az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki. A szövetség elnöke kiemelte, hogy csökkenés minden termékszegmenst érintett. 2020 első félévének adatai alapján várhatóan idén nagyságrendekkel kevesebb sört értékesít a magyar söripar az előző évekhez képest. 

Kántor Sándor elmondta, hogy  a koronavírus-járvány miatt a kereslet csökkent, de az export segítette a munkavállalói létszám fenntartását. A söripari vállalatok külföldi eladásai csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Az import mennyisége ugyanebben az időszakban látványosan, 80 ezer hektoliterrel csökkent.

A szövetség 2019. évi jelentése szerint a Magyarországon jelen lévő sörgyártók (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése tavaly mintegy 6,216 millió hektoliter volt, 44 ezer hektoliterrel, 0,7 százalékkal kevesebb az előző évinél. A söripar öt legnagyobb vállalata 1597 embert foglalkoztat Magyarországon.

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL