Villamos Szakmai Nap a Trefortban

2023. március 30. 12:39 | Fajó Attila

Az idei tanévben már harmadik alkalommal rendezték meg a Trefort Ágoston Technikumban az úgynevezett Villamos Szakmai Napot. Az érintett diákság és a szakmai előadók mellett olyan vállalatok, piaci szereplők is megjelentek, akik kiállítóstandokon mutatták be különböző villamos szakipari érdekességeket.

A 8 villamossági piaci szereplő, kiállító az intézmény duális képzésben résztvevő partner vállalatai közül került ki.

– A jövőbeni elhelyezkedésük szempontjából, fontos, hogy a diákok már most megismerkedhessenek a nagykereskedésünkkel, más cégekkel. – mondta el a szegedi Feszültség Kft. képviselője, Pártai Krisztina.

Kiss Mihály, a BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakközépiskola és Kollégium igazgatójának elmondásából kiderült, hogy az intézmény küldetéstudattal rendelkezik jövőbeni a villamosipari szakemberek képzése terén.

– Nagyon fontos, hogy a jelenlegi tanulóinkban kialakítsuk a folyamatos igényt az önképzésre, a fejlesztésre, hiszen ez perdöntő hozzáállás ebben a szakágban – fogalmazott.

-Ilyenkor az érdeklődő tanulók a legújabb innovációkkal, technológiákkal ismerkedhetnek meg, ami támogatást nyújt a szakmai érvényesülésükben – mondta Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója, a villamos szakmai nap érvényéről.

További programok »

FEL