Az eleinte virtuális fórum formájában induló kezdeményezés idén már egy nyolcadik alkalommal megrendezett találkozóhoz vezetett, ahol a múlt és a ma találmányai összeérve egy különleges világot tártak a nagyközönség elé.
– Sok minden megtalálható itt a nosztalgiarádióktól kezdve a robotikáig, ami nemcsak a jelenben van, de egy kicsit már a jövőbe is mutat. A látogatóink már a pár évestől egészen a 80 év fölöttiekig érdeklődnek a rendezvényünk iránt – emelte ki Mohácsi Tamás, a rendezvény főszervezője.

Fotó: Kintner Nikolett/behir.hu
A találkozó egyik legfontosabb támogatója Fülöp Csaba független önkormányzati képviselő volt, aki a rendezvény egyedülállóságára hívta fel a figyelmet.
– Azt lehet elmondani, hogy Békéscsabán otthonra talált ez a rendezvény, továbbá hogy ez egyfajta hidat is jelent. Hidat a generációk között, földrajzi hidat, hiszen az ország minden pontjából vannak itt, továbbá összekötő híd az évszázadok között is – fogalmazott a képviselő.
A kiállítás évről évre bővül, mindig egyre több érdekesség látható, és egyre több érdeklődő érkezik, hogy mindezt megtekintse. A különlegességek legöregebb tagja egy 1930-as rádió, amely dicséretes kora ellenére teljes mértékben üzemképes és Bereczki Lajos gyűjteményét színesíti.

Fotó: Kintner Nikolett/behir.hu
– Itt 1930-tól egészen 1958-ig találhatók rádiókészülékek. Számomra ennek az a lényege, hogy bemutassam a múltat. A készülékek mind a saját két kezem munkája által lettek üzemképesek. Egy ilyen rádió megjavításához nagyon komoly szakmai tudásra van szükség, hiszen ezek még nagyon összetett, érzékeny készülékek – fejtette ki a muzeális tárgygyűjtő, restaurátor.
A kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakozást jelentett, ki lehetett próbálni a múlt és a jelen vasútjait is, lehetett nosztalgiázni régi PC-játékok előtt ülve, ehhez illő korabeli retro számítógépeken és számos további eszköz varázsolhatta el az elektronika múltja, jelene és jövője iránt érdeklődőket.