Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót rendeztek Gyulán

2021. november 14. 11:00 | behir.hu

A VI. Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót a gyulai művelődési központ közreműködésével az Illés Panna Népdalkör szervezte meg.

A 2014-ben indult rendezvény évről évre bővült, 2019-ben már közel 25 népdalkör, szólista lépett fel. A járványhelyzet tavaly nem engedte a találkozó megszervezését; s bár a korábbi évekétől elmarad a résztvevők száma, az idei, hatodik eseményen tizenkét fellépő mutatkozott be.

Szombaton Békés megyéből (Gyula, Békéscsaba, Békés, Mezőkovácsháza, Csorvás), Csongrád-Csanád megyéből (Földeák), Hajdú-Bihar megyéből (Püspökladány, Komádi) és Jász-Nagykun Szolnok megyéből (Mezőtúr, Fülöp) is érkeztek népdalkörök és szólisták a találkozóra.

A fellépők ugyan szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, ám ők helyezések osztása helyett inkább szakmai tanácsokat nyújtotottak. A rendezvény célja ugyanis nem a versenyzés volt, hanem a népdalköri közösségek közötti kapcsolatok építése és erősítése, valamint a fellépők szakmai munkájának, fejlődésének segítése.

A zsűriben János Hajnalka, a Bartók Béla Művészeti Zeneiskola tanára és a Békés Banda népdalénekese, Nagy Edit, az Erkel Ferenc Zeneiskola Bonis Bona-díjas tanára (aki éveken keresztül vezette a sarkadi Pávakört), valamint Kerekes Mihály, népzene- és citeraoktató foglalt helyet.

A gyulai Vigadóban tartott eseménnyel a szervezők a ma már egyre kevesebbszer hallott, énekelt népdalokat kívánták felidézni, illetve megismertetni azokat a fiatalabb generációval. A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

 

Fotó: Gyula Televízió

 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL