Vigyázzunk a Földre!

2016. március 8. 10:38 | behir.hu

Örökös Ökoiskola címet nyert a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Iskola. Az elismerést azok az intézmények kaphatják meg, amelyek tudatosan és folyamatosan foglalkoznak a környezettudatos neveléssel.

A Jankay iskola Thurzó utcai épületében a Természettudományos Hét alkalmából különleges kiállítást rendeztek. Újrahasznosított anyagokból előállított bolygók sorakoztak az aulában, de hasonló elvek mentén készültek az űrhajók is. Ezek az alkotások segítenek abban is, hogy a diákok a mindennapok során is környezettudatosan éljenek. A természettudományos héten a gyerekek olyan témákat is érintenek, amelyeket a tanórákon nincs idő részletesen kifejteni, ilyenkor viszont felkeltheti az érdeklődést a tanulók körében. A hét közepén megrendezett a vetélkedőn például a naprendszer volt a középpontban, ahol nemcsak a gyerekek tudását tesztelték, hiszen többek között jó memóriára és kézügyességre is szükség volt a győzelemhez.

Az intézmény már több mint hat éve ökoiskolaként működik. Miután kétszer már elnyerte ezt az elismerést, harmadik alkalommal pályázhatott az Örökös Ökoiskola címre, amelyet idén meg is kapott az intézmény.

- Úgy gondolom, hogy bolygónk az csak egy van, ezért nagyon fontos az, hogy erre vigyázzunk. Ahogy látjuk, a környezetünkben élő felnőttek erre kevésbé tudnak odafigyelni, ezért fontosnak tartjuk, hogy kisgyermekkorban elkezdjük a környezettudatos magatartásformálást. Első osztálytól kezdve természettudományi szakkörökben és témaheteken ismerkedhetnek meg a gyerekek azzal, hogy hogyan tudunk vigyázni a környezetünkre – hangsúlyozta Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője.

Ebben az esztendőben a Jankay iskola mellett hazánkban további 82 intézmény vezetője vehette át az Örökös Ökoiskola Címet.

FEL