Vigyázat, az irodalom függőséget okozhat!

2021. május 23. 07:29 | Such Tamás

A székelyudvarhelyi származású, ám kereken 10 esztendeje Békéscsabán élő költő, Farkas Wellmann Éva március idusán József Attila-díjban részesült. A Bárka folyóirat főszerkesztő-helyettesével leginkább magáról a versről beszélgetek.

Régi ismeretségünkből kifolyólag tegeződünk.

 

– Mióta verselsz?

– Másodikos koromban olvastam életem első regényét, amely nagyon jó érzéssel töltött el, így édesanyámtól kértem is a következőt, mert akkoriban ő adta az ötleteket. Alapvetően ez a két dolog kéz a kézben jár: olyan emberből nem lesz író, aki nem szeret olvasni. Nálam is így kezdődött. Talán ötödikes koromban írtam az első versemet, de azt most már nem tenném ki az ablakba.

 

– Szerelmi vers volt?

– Olyasféle. Később az iskolában többek között a versírás is feladat volt és rájöttem, hogy milyen érdekes dolog a rímekkel, ritmusokkal, a sűrítéssel játszani.

 

 – Szükséges a rím? Mert én például szeretem a szabadverseket is.

– Nem feltétlenül. A mesterségbeli tudáshoz viszont szükséges, hogy megismerd a „fogásokat”; és aki tisztában van velük, az kimondottan izgalmas szabadverseket is írhat.

 

– Gondolom, idővel a magyartanáraid lelkesen támogattak.

– Hogyne! Az általános iskolában Dávid Katalin, a gimnáziumban Szakács István Péter tanított, utóbbi maga is író. Többek között azzal inspirált bennünket, hogy úgy hozott be könyveket az osztályba: „Ez még nem nektek való!”. Az ilyeneket, persze, mindenki egy héten belül elolvasta.

 

– Gyerekként már nagyjából tudtad, hogy a költészet felé fordulsz?

– Az nem úgy van, hogy 11 évesen azt mondja az ember magáról, „Én költő leszek!”, hanem egyszerűen, fokozatosan sodródsz bele. Középiskolás koromban írtam meg az első olyan versemet, amelyről éreztem, hogy már több, mint játék, de az egyetemi évek alatt vált nyilvánvalóvá, hogy velem is marad.

 

Farkas Wellmann Éva – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

 – A ’80-as években többször hallottam, hogy hárommillió költő országa vagyunk.

– Tíz! Igen, ez olyan, mint mikor valaki elkezd mondjuk a saját feje szerint festeni. Addig nincs semmi probléma, míg terápiaként használja vagy szórakozásként tekint rá és megtartja magának. Ha viszont hivatásának szeretné, akkor többet kell beleadni. Ha valaki úgy áll neki az alkotásnak, hogy átlép a klasszikusokon, nem sajátítja el az alapokat, a technikákat, az általában nem szerencsés helyzet. Ennek ellenére lehet, hogy egyszer kibukik belőle a talentum. De ilyen talán százévente egyszer fordul elő.

 

– Ha valaki zseni volt, akkor őt Arthur Rimbaud-nak hívták. 17-21 éves kora közt beírta magát a világirodalom halhatatlanjai közé. Majd letette a tollat és Afrikában rabszolgakereskedő lett.

– Ő ilyen, megvolt benne az a szikra, ami az egészet létre tudta hozni.

 

– Korábban, egy rádióműsorban a hallgató nekiszegezte a kérdést a műsorvezetőnek, hogy „Hol vannak ma már az Adyk, a Kosztolányik?”. Ám a rádiós megnyugtatta, hogy most is ott vannak a pesti utcákon.

– Nagyon-nagyon színes a paletta ma is, lehet most is kimagaslóan jó szerzőket találni. Számos alkotói alkat létezik, nagyon sokféle személyiség és írásmód, és ha egy olvasó belekerül ebbe világba, akkor szép, érdekfeszítő élményekre tehet szert. Csak bele kell vágni a kalandba, de vigyázat, függőséget okoz!

 

– Érdekes, a popzene kvázi lényegesen fiatalabb műfaj, mint a költészet, de már kiégett. Ellenben, ahogy egy Villon, úgy egy kortárs munka is nagyot üt.

– Nyilván, mert a jó vers általában valami nagyon lényegit érint. Olyan sűrített tudást hoz fel a lélek mélyéről, ami mindig érvényes. Ezért is viszonylag könnyű kiszúrni, hogy melyik a felszínes mű.

 

 – Amikor nem volt tévé, internet, mindenféle kütyü, többet olvastak az emberek. Egy mai alkotónak ez nem fájdalmas?

– Természetesen fájdalmas, de ezzel együtt élünk már egy pár évtizede. Ezzel szemben ott van a közösségi média, abban pedig folyton előjön a vers. Sőt, bizonyos szempontból meg is növekedett az olvasók száma. Mert ha valaki belefut egy jól eltálalt versbe, akkor általában el is olvassa, nem olyan sok idő.

 

– Számodra mit jelent a vers?

– Alapvető szükségletet. Gyakorlatilag végigkísér gyerekkorom óta; értelmessé, gazdaggá, teljessé teszi az életet.

 

– Megérkeztünk: március 15-én megkaptad a József Attila-díjat. Miben változott meg az életed?

– Sokkal több interjút adok (nevet). Nagyon fontos számomra, hogy egyfelől ez egy szakmai elismerés, illetve az előtörténete is: három jelölésem volt, és mindhárom a bizalmat, az elfogadottság-érzést erősítette bennem.

 

Farkas Wellmann Éva – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– Szereted József Attilát?

– Nagyon! Már 16 éves koromban sokat olvastam, az ágyam mellett állandó helye volt az összegyűjtött verseinek. Hogy, hogy nem, most a kislányom éjjeliszekrényén is ott van.

 

– Ő 1937-ben hunyt el. A halála előtti könyvfesztiválon nagyon szomorú volt, mert állítólag csak hárman vásárolták meg az új verseskötetét.

– Ugyanez történt Vörösmartyval is, akinek a pályája csúcsán csak Kossuth vezércikke hatására vették meg a köteteit. Zárójelben mondom, hogy visszajelzésekből tudom: az új könyvemet a békéscsabai boltokban nem lehet megvásárolni. De ha a neten rákeresel, egy hosszú lista megmutatja, hogy az országban hol lehet kapni. Vagy akár a határon túl is.

 

– Milyen sűrűn jelenik egy-egy köteted?

– Elég ritkán. Úgy 8-9 évente (kivétel volt a Parancsolatok), de ezt nem is bánom, mert akkor beszélek, amikor van mondanivalóm.

 

– Ellenben gyorsan reagálsz helyzetekre, például, amikor Kara Tücsi rosszul lett egy színházi próbán, azonnal írtál egy verset.

– Pedig ez pont nem jellemző rám. Akkor az a szituáció tényleg elemi erővel csapott le. Volt, hogy az egyik szonettet egy évig írtam, de megesik olyan is, hogy leülök és 10 perc alatt kiszalad belőlem a vers.

 

– Sétálsz az utcán, előjönnek a gondolatok?

– Általában sorok, ötletek jutnak az eszembe. De leginkább a zene inspirál. Előfordul, hogy megtetszik egy ismeretlen dal és ronggyá hallgatom, amitől persze megőrül a környezetem. Egyszer egy barátom a Hotel Californiát felvette nekem egy kazettára, egymás után annyiszor, ahányszor ráfért.

Gyakran „megy” a zene a fülemben írás közben és valahogy belekerülök a világába. Utólag megnézem, hogy ahhoz a dalhoz van-e köze az alkotásomnak, és kiderül, hogy nincs. Többnyire nagyon későn állnak össze a dolgok, olyan is volt, hogy egy könyvélményt négy év után írtam meg.

 

– Mennyire tudod elválasztani az alkotó énedet a valóstól?

– Az írás pillanatában nem árt, ha kicsit hátralép a hétköznapi énem. Viszont alapvetően mégis: egyik sem lehet meg a másik nélkül. Nem zavarják egymást, de az tény, hogy az alkotóval lehetnék nagyvonalúbb, adhatnék neki több teret.

 

Farkas Wellmann Éva – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Itthon

Változékony idő várható a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
17:32
FEL