Gyönyörű apokalipszis – Békéscsabán mutatták be Fekete Vince új verseskötetét

2025. szeptember 22. 20:57 | Osgyán Ágnes

Hétfő este a Művész Kávéházban mutatták be Fekete Vince legújabb verseskötetét, a Gyönyörű apokalipszist. Az eseményt a Békéscsabai Jókai Színház, a Bárka szerkesztősége és a Körös Irodalmi Társaság közösen hívta életre. A szerzővel Farkas Wellmann Éva beszélgetett.

Fekete Vince már több alkalommal járt Békéscsabán, most a Gyönyörű apokalipszis című kötetével tért vissza, amely központi témája az élet.

– Az apokalipszis tulajdonképpen a lét természetes állapota, benne élünk most is – és gyönyörű, hiszen az életünk is az. A 70-80 vagy akár 100 év, kinek mennyi jut, mindannyiunk számára ajándék: boldogok lehetünk, hogy belekerültünk ebbe a véletlen kockajátékba, ebbe a játszmába, amit életnek nevezünk– fogalmazott a Magyarország Babérkoszorúja díjas költő.

– A kötet tudatos szerkesztés eredménye: száz vers alkotja, s a négy ciklus egy-egy prímszám köré rendeződik. Mindennek megvan a maga helye, ugyanakkor a prímszámos szerkezet a hiányosságokra is utal – ezeket az olvasónak kell kiegészítenie – tette hozzá. 

A több, mint kétszáz oldalas kötet első írását, a Gyöngygolyók című verset maga a szerző olvasta fel a közönségnek. A beszélgetőtársa, Farkas Wellmann Éva kiemelte: mindig különleges élmény, amikor a szerző személyesen jelen van egy-egy könyvbemutatón, és saját gondolataival gazdagítja a mű köré szerveződő párbeszédet.

– Igazán izgalmas ez az új kötet, amely bár nem előzmény nélküli – a hang már ismerős valahonnan – mégis egészen egyedi és különleges. Sajátos szerkezete, különleges szerkesztésmódja, valamint a sokféle hang és megszólalásmód teszi rendkívüli olvasmánnyá – osztotta meg a József Attila-díjas költő. 

Galéria

 

További programok »

Kultúra

FEL