Gondolom, nemcsak magyar bekattanás, de ahol ennyi fantasztikus dolgot lát az ember, nyilván folyton azon jár az agya, vajon mennyit kóstálhat egy ilyen masina? És miképp lehet az, hogy egy valaha fillérekért vásárolt Trabantért, ma már közel hárommilliót is elkérhetnek?”. Tóth József, a szervező klub egyik oszloposa szerint mindegyiknek van egy valós ára, de mint mindenhol, ebben az iparágban is akad egy-két trükkös eladó.
Szatyi az egyik autójával – Fotó: Such Tamás
A mellettünk álló Szathmári Anthony, alias Szatyi nyomban rávágja, épp azért nem fogja soha eladni a Suzuki Swiftjét, mert ki tudja, húsz év múlva már mennyit fog érni. Majd elcsal a standjához, ahol egy kivetítőn a legújabb famunkáit mutatja be az arra járóknak. Történetesen az eredendően asztalos Szatyi jelenleg, mint bognár fakarosszériákat gyárt, az 1920-30-as évek autógyűjtőinek.
– Egyre több az autó, a látogató, és évről évre határozottan fejlődik a bemutatott járművek színvonala – de ezt már Rácz Zsolt, a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub elnöke mondja. Az est folyamán a több száz járgány közül díjazzák a legfiatalabb, a legöregebb és legmesszebbről érkezett, kifejezetten motort, mert az esemény eredetileg a veterán motorokra koncentrál.
Rácz Zsolt – Fotó: Such Tamás
Közben szovjet kismotor szépségek, mint például a Verhovina vagy a Riga 12 közt haladunk el. („Laza vagy, mint a Riga lánc” – a nyolcvanas években így jellemeztük a nagystílű, laza életstílusú arcokat.)
– Verhovinán tanultam meg motorozni – teszi hozzá. – Egyszer 55-el megelőztem egy IFA teherautót, vagy ötven méteren keresztül huzattam a gépet, mire lehagytam. Hozzáfűzi, a program ars poeticája: Öregeknek nosztalgia, fiataloknak újdonság és valaki pedig ebben él. – Sokan a fejükhöz kapnak, amikor meglátnak például egy Komar mopedet: „Ú! Nekem ilyen volt régen!” – teszi hozzá.
Nekem egyből az 1983-as év ősze ugrik be, amikor péntek esténként a babettázó Lindát (Görbe Nóra) néztük a tévében, majd másnap reggel mentünk a 9-es suli motoros szakkörébe, amit az ikonikus Roszkos tanbá vezetett – alkalmanként egy 20-asért, ugyanis akkoriban annyi volt egy liter benzin.
Corvus-Kora Róbert modelljei – Fotó: Such Tamás
Azt követően sokadmagammal a lőkösházi Corvus-Kora Róbert tűzpiros Ferrariját csodálom meg. – Azt álmodtam – meséli –, hogy Enzo Ferrari meglátogatott a műtermemben, és arra kért, hogy tervezzek neki egy 1969-es sportautót. „Mégis, hogy nézzen ki?”, kérdeztem tőle. Mire azt válaszolta, „Olyan csinos legyen, mint a feleséged.” Ez olyan éles álom volt, hogy még most is érzem az arcszesze illatát. Bő két hónapig terveztem, majd a barátaimmal csumára szétkaptunk egy Ferrari Mondialt, amely kapott egy Wams motorvezérlést.
Nekem ekkor a lőkösi Wamsz zenekar (Viszokai Róbert, Viszokai Bertold, Almási László, Mohácsi László és Szántó György családneveik kezdőbetűi) jut az eszembe; volt egy testhezálló daluk, amelynek az volt a refrénje: „Elöl a banda, hátul a poszt, húzzuk a csíkot, mint Alain Prost”.
Robinak tetszik a visszaemlékezésem; a szöveget talán a Viszokai gyerekek apukája, Jani bácsi írta. Amikor megkérdem, Mészáros Lőrincnek mennyiért adná el a kocsit? – 100 millió euróért sem! – vágja rá; ráadásul a feleségével jövőre lesz, hogy 30 éve összekötötték az életüket.
Galéria
Végül egy zöld Trabant elé kipakolt, amolyan Fábry Sándor féle dizájn centerhez lépek. A fővárosi Szép Zoltán, a limuzin tulajdonosa a hosszú hétvégén négy veterán találkozón (pesti, balatoni, farádi és csabai) fordult meg. A mozgó múzeumot szállító Trabi közel 1000 kilométert tett meg a saját lábán. Minden van, mint egy nyolcvanas évekbeli bótban: Szokol rádiótól a moncsicsin keresztül a hintalóig.
(Amikor Lukács nagybátyám 1987-ben vezetni tanított a Lada Szamaráján, és ha olykor bénáztam, mindig azt mondta, „Nem kocsi, hanem hintaló való neked!”)
Aközben mellénk ér egy Bogár. Majdnem lerobban. Már-már készülünk, hogy betoljuk, de nagy pöffékelve tovább gurul. Milyen autentikus lett volna.
Nehéz elszabadulni a helyszínről, de hát nagy úr az idő.
