Veres Andrásné Tünde: Mindig szakítok időt a futásra

A gerlai Veres Andrásné Tünde feleség, édesanya, korábban bőrdíszműves volt, ma ápoló. 46 éves, kisebb-nagyobb egészségügyi gondjai vannak, de ez nem akadályozza meg abban, hogy hetente többször is futócipőt húzzon, havonta pedig akár több hétvégén – leginkább jótékonysági – futóversenyeken vegyen részt. Hosszú ideig nem sportolt semmit, de mint mondja, sosincs késő elkezdeni. Tünde egyike annak a sok-sok elszánt embernek, aki nap mint nap a család és az akár több műszakos munka mellett a sportot is beiktatja az életébe. Eleinte szabadkozik, hogy nincs a történetében semmi érdekes, aztán az Európa napi futása után mégis mesél az ő útjáról.

 

– Általános iskola után bőrdíszművesnek tanultam, Vásárhelyen voltam kollégista és Szegedre jártunk át gyakorlatra. Szerettem, a szakma kiváló tanulója is lettem. Harmadévben egy csabai bőrdíszműves kikért, a gyakorlatot utána ott folytattam tovább. Miután végeztem, pár évig még nála dolgoztam, aztán magánvállalkozóként végeztem ezt a munkát. Volt egy üzletem, kiskereskedőket és nagykereskedőket is elláttunk táskákkal, pénztárcákkal, övekkel. Amikor a férjemmel, Andrással gyereket szerettünk volna, abbahagytam a bőrdíszműveskedést, mert ragasztóanyagokkal, veszélyes anyagokkal is dolgoztunk. Aztán jöttek a gyerekek, András fiunk ma már 19 éves, Nóri pedig 16. Mindig pörgős voltam, a gyes alatt tanultam gépírást, számítógép-kezelést, és mivel egyre jobban vonzott az egészségügy, ezért elvégeztem egy kétéves egészségügyi iskolát. Negyvenévesen érettségiztem le, és szereztem egy gyógyszertári asszisztensi képesítést is. Közben az Életfa Idősek Otthonában helyezkedtem el, és ott dolgozom már tizenkét éve.

 

– A sport, a mozgás korábban milyen szinten volt jelen az életében?

 

– Még az általános iskolában Ónodi Henriettával voltam egy évfolyamon, bár én ének-zene tagozatra jártam, szerettem sportolni. Heni mellett engem is kiválasztottak, hogy menjek a tornaklub edzéseire. A szüleim nem engedtek – de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Felnőttként pedig a sport valahogy kimaradt az életemből, néha-néha teniszeztünk csak.

 

– Mikor és miért kezdett el futni?

 

– Lisztérzékeny vagyok, de ez nagyon sokára derült ki. Nem jól szívódtak fel a tápanyagok a szervezetemben, ennek következményeként csontritkulás alakult ki nálam. Különösebb problémám nincs ezzel, de ahogy telnek az évek, ez az állapot előrehaladottabb lehet, ezért az orvosok ajánlottak, hogy mindenképpen mozogjak valamit. Egy évvel ezelőtt elmentem jógázni, ami jólesett, de nehezen tudtam volna beilleszteni az életembe. Van hat nyaki gerincsérvem meg kettő lumbális, így a futást nem ajánlották, valahogy mégis ez lett számomra a legkézenfekvőbb. Múlt év szeptemberében vágtam bele, és nagyon rákattantam a futásra. Futóoldalakat tanulmányoztam, vettem futócipőt, gyűjtöttem a tapasztalatokat, kérdezgettem a többi futót. Azóta ha esik, ha fúj, ha éjszakás vagyok, ha nappalos, hetente háromszor-négyszer futok alkalmanként úgy 5-8 kilométereket. Mindig szakítok rá időt. Az elmúlt időszakban ilyen módon havonta úgy 70 kilométereket futottam, ami egy versenyszerű futónak talán nem tűnik soknak, de engem jó érzéssel tölt el.

 

–  Gyakran látni különböző futóversenyeken is.  Ez hogyan indult?

 

Az egyik versenyen Szilágyiné Balogh Andrea és Veres Andrásné Tünde

 

– A barátnőm, Szilágyiné Balogh Andrea szólt, hogy októberben van egy mezei futóverseny Pósteleken, próbáljuk ki magunkat. Nagyon-nagyon izgultam, nem tudtam, mire számítsak, de fantasztikus, felemelő élmény volt! Onnantól nem volt megállás, több versenyre is beneveztem. Futottam Gyulán a sérült gyermekekért, ott voltam Szegeden, a jótékonysági diabétesz futáson, a gyermekosztály számára rendezett adventi futáson, a budapesti Mikulás futáson (háromezer Mikulás-ruhás emberrel) és természetesen itthon a szilveszteri futógálán is. Futottam az idei leghidegebb napon a Yours Trulyn,  részt vettem az Országfutáson, a csabacsüdi becsületbeli futáson, a szegedi Árkád-futáson a beteg gyerekekért vagy az Európai napi futáson is.

 

–  A legtöbb verseny, amelyen részt vett, nemes célokat szolgál.

 

– Fantasztikus hangulata van minden futóversenynek, ha sokan futunk, szinte visz a tömeg. Nem baj, ha leelőznek, csodás érzés, hogy részese lehetek valami jónak. Ha pedig a futásommal, a nevezési díjammal még nemes ügyet is szolgálhatok, az hozzátesz az élményhez, hiszen azzal segíthetek, amit egyébként is nagyon szeretek.

 

– Milyen további céljai vannak a futással?

 

– Korábban az egyik kolbászfesztiválról hátsófali infarktus gyanújával vitt el a mentő. Ez nem igazolódott be, viszont kivizsgáltattam magam; tudom, hogy nem tökéletes a szívem, de a futás jót tesz. Májusban ott leszek például Budapesten, a futógálán és a mellrák elleni sétán. Beneveztem a debreceni Tündér-futásra, amit a beteg gyerekek javára szerveznek, és a kígyósi kastélyfutást, a szarvasi Körös körüli futást is várom. Mindent figyelembe véve, magamra odafigyelve, az egészségemet megőrizve és erősítve szeretnék még sokáig és sokat futni. A mottóm az egyik kedvenc idézetem: nem versenyzek senkivel, nem akarok jobb lenni, mint bárki más, egyszerűen megpróbálok jobb lenni, mint az a valaki, aki tegnap voltam.

 

 

Megosztás:

Címke: , , ,