Ha tehetem, mindig adok egy százast a kéregetőknek. Épp a Százas ABC-be mentem, és előtte ült egy idősebb úr. Bedobtam neki az érmét a poharába, tiszteletteljesen megköszönte, majd azt kérdezte: „Venne nekem egy jégkrémet? Olyan rég ettem…”
Bementem az üzletbe. Megvettem a jégkrémet. Amikor kijöttem, az idős úr már aludt. Óvatosan felébresztettem, odaadtam neki, ő pedig nagyon hálásan ismét megköszönte. Nem volt benne semmi különös vagy látványos, mégis valahogy megmaradt bennem ez a pillanat.
Mert az ember sokszor ad pénzt, máskor ételt, és közben persze sosem tudhatjuk pontosan, mi történik – főleg a pénzzel. Láttam már olyat is, hogy valaki pénz helyett ételt kapott, aztán pár perccel később ott maradt mellette a kifli érintetlenül.
De ez most más volt. Nem kért többet. Nem kért nagy dolgot. Csak egy jégkrémet.
