A sör, a jégkrém és a ventillátor is jól fogy a kánikulában

2019. június 17. 14:13 | behir

Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt az áruházláncok szerint.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója elmondta: az elmúlt napokban ásványvízből több mint duplája, üdítőből, sörből és jégkrémből pedig csaknem 50 százalékkal több fogyott, mint egy átlagos hőmérsékletű nyári napon. Az üzletlánc számít arra, hogy a kánikula erősödésével e termékek forgalma tovább emelkedik.

A kommunikációs igazgató szerint ellátási gondok nincsenek, a CBA üzletei felkészültek a megnövekedett keresletre A hőség érzékelhető változást okozott a vásárlói szokásokban is, erősebbek lettek a reggeli és a kora délelőtti, illetve a késő délutáni és az esti órák, viszont a déli időszakban visszaesik a forgalom az üzletekben – jelezte Fodor Attila.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. kifejtette, hogy a tavalyi trendeket is figyelembe véve készültek az idei szezonra, így már a meglehetősen esős májusra nagyobb készleteket halmoztak fel az érintett termékekből.

A Tesco áruházaiban is azt tapasztalják, hogy az időjárás erősen befolyásolja a forgalom alakulását. Az extrém meleg miatt az ásványvizek és az üdítők forgalma több mint negyedével nőtt az előző hetihez képest, fagylaltokból és jégkrémekből kétszer annyi fogyott, mint a múlt héten.

A hűtött tejitalok forgalma 80, a grillsajtoké 50, a szezonális sertés és baromfihúsoké 60, a virsliké pedig 50 százalékkal haladta meg az előző hetit.

Az Auchan Magyarország Kft. tájékoztatása szerint a hét nagyon meleg napjaiban az ásványvizek, üdítők, sörök, fagylaltok, jégkockák, valamint a medencék, kültéri nyári játékok és a kerti bútorok forgalma ugrott meg kiemelkedően. Ezekből a termékekből az előző héthez viszonyítva 50 százalékkal többet adtak el.

A vállalat minden esetben törekszik arra, hogy a keresett termékek rendelkezésre álljanak áruházaiban. Ennek érdekében több szállítóval is együttműködnek, és ha szükséges, helyettesítő termékekkel fedik le a kínálatot – közölték.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. szintén azt jelezte, hogy a megnövekedett keresletet kezelni tudja a társaság logisztikai rendszere és üzlethálózata.

A Spar tájékoztatása szerint üdítőkből a nyári időszakban 25-30 százalékkal több fogy, mint szezonon kívül. A jégkrém szezonális cikk, amiből a nyár kivételével a többi évszakban drasztikusan kevesebbet vesznek.

A márciushoz viszonyítva egy nyári hónapban 6-10-szeres mennyiség fogy a jégkrém kategóriába tartozó termékekből. Az idei szezon jóval gyengébben indult a szokatlanul esős és hideg május miatt.

A söröknél egyszámjegyű növekedést prognosztizálnak erre az évre, kiemelték ugyanakkor, hogy folytatódott az elmozdulás a minőségi és az ízesített termékek irányába.

 

 

A hőségben megindult a roham a ventilátorokért és a klímákért az áruházakban

A Praktiker az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az utóbbi néhány napban a ventilátorok forgalma több mint háromszorosára nőtt az elmúlt hetekhez képest, a mobil klímákból is több mint háromszoros mennyiség fogyott, és az értékesítés folyamatosan nő. A barkácslánc tapasztalatai szerint a hőség beálltával minden évben megugrik a kereslet a berendezések iránt. A legnagyobb számban évről évre az egyszerű asztali és álló ventilátorok fogynak, de ezek eladása döntően a legforróbb napokra korlátozódik, mint nem tervezett szükségmegoldás.

A MediaMarkt szintén arról számolt be, hogy az elmúlt napokban óriási roham indult a készülékekért. A műszaki áruházlánc ugyanakkor kitért arra, hogy egy hónapot késett a szezon. Míg az elmúlt években április végén, májusban már rövidebb időszakokra beköszöntött a hőség, idén a kedvezőtlen időjárás miatt visszafogott volt a kereslet. Tavaly májusban az idei május forgalmának többszörösét realizálta a vállalat a hűtésre szolgáló termékekből. A MediaMarkt tapasztalatai szerint is azonnali megoldást akarnak a vevők a hőségben, ennek köszönhető a fokozódó vásárlási kedv a mobilklímák és ventilátorok iránt. A két terméktípust gyakran azért is választják a vásárlók a klímákkal szemben, mert beszerelésük nem engedélyhez kötött, nem igényelnek szakértői segítséget, sem beavatkozást az otthonukban, és jóval olcsóbbak is, főként a ventilátorok.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Mit mond önről a digitális profilja? – 5 dolog, amire érdemes odafigyelnünk

A megfelelő tanulmányok és szakmai gyakorlat elengedhetetlen a kívánt állás megszerzéséhez, azonban ma már nem biztos, hogy csupán ezek elegendőek is. Napjainkban egyre fontosabbá válik az is, hogy meg tudjuk különböztetni magunkat a többi jelölttől: azaz legyen egy jól körülhatárolható, könnyen felismerhető személyes márkánk.
12:47
FEL