Végvári napok: Elfoglalták a gyulai várat a törökök, a magyarok ma visszaveszik

2018. július 29. 12:47 | behir.hu

Emberfeletti erővel védték a végvári vitézek Gyula várát, ám a 30 ezer fős oszmán sereg végül július 28-án este 8 órakor megadásra kényszerítette őket. A csatának csak sérültjei vannak, halálos áldozat nincs - írta a péntektől vasárnapig tartó Végvári Napok egyik legnagyobb látványosságaként felidézett csatáról a Gyulai Hírlap.

Hatalmas sereggel, mintegy 30 ezer katonával támadták meg az európai hatalomra törő oszmánok a gyulai várat. A törökök Temesvár felől közelítették meg Gyulát, és előbb az ellátmányt szállító szekerekre csaptak le. Ezek egy részét azonban sikerült a magyaroknak bemenekíteniük szálláshelyeikre.

Ezt követően a támadók egy nyílból kilőtt íjvesszőre tűzött levélben üzentek a palánkfalak mögötti várvédőknek (ezt az Egernél harcolóktól tanulhatták), de mivel nem sikerült velük megegyezniük, megindították az ostromot. Szakállas puskákkal, ágyúkkal, mozsárágyúkkal, mindennemű fegyverrel próbálták megadásra rávenni a kétezer magyar vitézt, ám a főkapitány, Kerecsényi László, alias Magyar István nem tágított. A törököknek vissza kellett vonulniuk.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Nem sokáig tűrték azonban a tétlenkedést. Úgy döntöttek, az elsőnél pusztítóbb módszerekhez folyamodnak. A magyarok egy ideig hősiesen küzdöttek, ám a körülmények (egyre nagyobb lett az emberáldozat, apadni kezdett a kút, és a felszabadító seregek sem érkeztek meg) úgy hozták, hogy kimentek tárgyalni ellenségükkel, aki belement abba, hogy a stratégiai objektumért cserébe szabadon elvonulhassanak. 

Mivel a vitézek becsületes emberként viselkedtek egész életükben, arra számítottak, hogy a török is ugyanígy viszonyul majd hozzájuk. Nem így történt. A várból kivonuló katonákra és kiszolgáló személyzetükre az oszmánok kíméletlenül rátámadtak, Kerecsényit is fogságba ejtették. A gyulai halottak szerencsére magukhoz tértek a bemutató végén, felálltak, és visszavonultak sátraikba, hogy felkészülhessenek a másnapi csetepatéra. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Az egyetlen órába sűrített 63 napos csata végén a félholdas zászló is felkerült a gyulai vár oromzatára. A csaknem kétszáz hagyományőrző által eljátszott folytatást ma délután 4 órától nézhetik és hallgathatják meg az érdeklődők. Az események történelmi hátteréről és az éppen aktuális hadszíntéri mozgásokról, éppúgy, mint a várbevétel napján, Csikány Tamás hadtörténész fog beszélni a helyszínen.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

A Végvári Napok vasárnapi programjában, 16 órától idézik fel azt a csatát, amikor a magyarok visszavették a várat a törököktől.

Akik az összecsapást bemutatják: Bocskai Angyalai Hajdú Csapat Hagyományőrző Egyesület, Bornemisza János Hagyományőrség Egyesület, Altblau Regiment (Szlovákia), Tata Várának Seymenjei, Várőrség Alapítvány, Kerecsényi László Íjász Egyesület, Egri Vitézlő Oskola, Hungari Dzsebedzsi Egyesület, Estergon Aslanlari, Balassi Bandérium, Vörös Oroszlán Hagyományőrző Egyesület.

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL