Védekező intézkedések a kultúra terén

2020. szeptember 10. 16:13 | behir.hu

A koronavírus terjedése miatt a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. vezetése intézkedéseket tett, illetve kéréseket fogalmazott meg vendégei felé, hogy a múzeumok és a művelődési központ látogatása biztonságos legyen vendégeik és munkatársaik számára.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. vezetése intézkedéseket tett Gyulán, hogy a múzeumok és a művelődési központ látogatása biztonságos legyen vendégeik és munkatársaik számára – írja közleményében az intézmény.

A maszk viselését és fertőtlenítők használatát kérik a betérőktől, illetve a kártyás fizetésre ösztönzik őket.

- A turisták által legnagyobb számban felkeresett két egységünk, a vár és az Almásy-kastély esetében a tárlatvezetéseken résztvevők létszámát is korlátoztuk, legfeljebb 15 főben meghatározva azt. Látogatóink a kastély pénztárában, illetve a vár bejáratánál jelezhetik részvételi szándékukat a tárlatvezetésen. Kollégáim sorszámot adnak nekik, a tárlatokon csak sorszámmal rendelkezők vehetnek részt. Azok számára, akik lemaradnak a lehetőségről, a várudvaron, illetve a kastély előtt adunk általános tájékoztatást az adott kiállítóhelyről, ezzel segítve a bejárást, felfedezést. Igaz ez a nagyobb számú csoportok esetében is. Természetesen az előre bejelentkezett azon csoportokat, amelyek vezetést is kértek, a létszám felezésével-harmadolásával, eseti munkaszervezéssel kiszolgáljuk - nyilatkozta Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője. 

A kisebb kiállítóhelyeken szintén kérik a maszk viselését, s a csoportokra is igaz a vár- és kastélybeli gyakorlat.

A részleteket itt és itt olvashatják az érdeklődők! 

További programok »

Gyula

FEL