A műemlékvédelmi világnapot 1982-ben hirdette meg a Nemzetközi Műemléki Tanács, a kezdeményezéshez Magyarország 1984-ben csatlakozott.
– A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a műemlékek értékére és védelmének fontosságára. A mai alkalommal a résztvevők nemcsak megtekinthetik, de meg is ismerhetik a békéscsabai épületek történetét – fogalmazott Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója, a séta vezetője. Hozzátette: a kulturális intézményből induló túra érinti többek között a Városháza épületét, a Fiume Hotelt, a Jókai színházat, a Napsugár bábszínházat és a Munkácsy Emlékházat is.
Az egyórás program közel harminc fő részvételével zajlott. A kulturális intézmény rendszeresen szervez városismereti sétákat, a nyári időszakban is több alkalommal várják majd az érdeklődőket hasonló, ismeretterjesztő programokkal.