Varjakat alkalmaz egy svéd cég a csikkek felszedegetésére

2022. február 2. 08:54 | behir.hu

Varjakat alkalmaz egy cég az eldobott cigarettacsikkek felszedegetésére egy svéd város közterein - számolt be róla a The Guardian online kiadása.

A vadon élő madarak egy kis ételt kapnak minden egyes csikkért, amelyet felcsippentenek és elhelyeznek egy erre a célra tervezett gépbe a Stockholmhoz közeli Södertäljében. – A vad madarak önkéntes alapon vesznek részt a munkában – magyarázta a módszert kitaláló Corvid Cleaning nevű startup alapítója, Christian Günther-Hanssen.

A Tartsuk Tisztán Svédországot alapítvány szerint évente több mint egymilliárd cigarettacsikket dobnak el a svéd utcákon, tereken, ami az összes köztéri szemét 62 százalékát jelenti. Södertälje 20 millió koronát (682 millió forint) költ évente a közterületek takarítására. Günther-Hanssen becslései alapján madaras módszerükkel a költségek legalább 75 százalékát meg lehet takarítani.

Södertäljében egyelőre kísérleti projektet folytatnak, mielőtt a varjúönkénteseket ráengednék az egész városra. – Könnyen tanulnak, és jó az esély arra, hogy egymástól is ellesik a munkát. Ugyanakkor kicsi a veszélye, hogy tévedésből lenyelik a csikket – tette hozzá a cégvezető. – Egy csikk felszedésének a költsége 80 őre, mások szerint akár két korona is lehet.

Ha varjak csipegetik fel, akkor egyenként 20 őrére csökken a kiadás – magyarázta Günther-Hanssen. A város hulladékstratégiájáért felelős Tomas Thernström szerint a kísérletben rejlő lehetőségek a finanszírozáson múlnak. – Érdekes lenne megnézni, más környezetben is működik-e a módszer.

A varjaknak meg tudjuk tanítani, hogy szedjék össze a csikkeket, de az embereknek nem tudjuk megtanítani, hogy ne dobják el őket, ez is érdekes szempont – mondta.

 

Forrás: MTI

További programok »

Világ

Mit kell tudni az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról?

Az Európai Unió 27 tagállamában június 6–9. között tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, hazánkban az EP-választás az önkormányzati választásokkal egy napon, azaz június 9-én lesz. Az Európai Unióban egyébként összesen mintegy 400 millióan szavazhatnak a képviselőkre.
2024. április 17. 07:20
FEL