Varga Tamás volt a Terefere vendége

2020. január 18. 18:35 | Gyemendi Réka

2020-ban is folytatódik a Terefe, a Békéscsabai Jókai Színház beszélgetős estje. A rendezvény idei első vendége Varga Tamás alpolgármester volt, akivel Kadelka László beszélgetett.

Kadelka Lászó Kállay Ferenc-életműdíjas ügyelő, a Terefere házigazdája elmondta: a korábbiakhoz képest most ritkábban rendezik majd meg az eseményt. Az eddigi heti egy alkalom havi egyre csökken.

– Lehetőleg mindig a színház műsorához igazítjuk a vendéget vagy épp valami aktuális, kulturális eseményhez. Azért hívtuk meg az alpolgármestert erre az alkalomra, hogy jobban megismerhesse őt a közönség. A továbbiakban is igyekszünk olyan érdekes embereket meghívni, akikre kíváncsi lehet a város lakossága, kultúraszerető közönsége – fogalmazott Kadelka László.

Varga Tamás elmondta: tősgyökeres békéscsabaiként nagyon kötődik a városhoz, és szerencsésnek érzi magát, hogy a megyeszékhelyen él. Összefoglalta azt is, milyen céljai vannak alpolgármesterként.

– Elsősorban a humán területek, a kultúra, oktatás, sport, ifjúság tartoznak a feladatköreim közé, ezen területek koordinációja, segítése a célom. Segíteni szeretném a döntéshozókat, és az ezekben a szférákban szereplő szervezeteket, intézményeket, művészeket, sportolókat. Azt godolom, ha aktív párbeszéd alakul ki, amelyben kapocs tudok lenni a döntéshozók és ezen szereplők között, akkor annak kell, hogy legyen eredménye – mondta el Varga Tamás.

A Terefere az új szezonban havonta várja érdekes vendégekkel: művészekkel, közéleti szereplőkkel az érdeklődőket a Művész Kávéházban.

További programok »

FEL