Varga Adrienn: Valami másra vágytam, ami igazán az enyém

Varga Adrienn (Vadri) 2014-ben alapította a békéscsabai Szabad Torna és Sporttánc SE-t. Tegeződtünk.

– A 2000-es, sidney-i olimpián már nem indultál.

– Sajnos nem, mert az előző évben volt egy sérülésem, így már a kvalifikációs vb-n sem indultam. Épp az ezredfordulón fejeztem be a tornát, majd a Testnevelési Egyetemre jelentkeztem, s közben rám talált a tánc világa. Először latintáncokkal ismerkedtem, majd egyre közelebb kerültem a moderntáncokhoz. Nagyon-nagyon megtetszett. Sokáig versenyeztem formációval, csapattal; az utóbbival többször voltunk magyar bajnokok, illetve egyszer Eb harmadikok.

– Egyéniben nem is próbálkoztál?

– Nem, mert nem a versenyek miatt, hanem a tánc öröméért csináltam. Ráadásul egy nagyon jó közösségbe kerültem. Közben folyamatosan szívtam magamba a tudást, mint anno a tornánál, s mindezt ötvözve alkottam meg a szabad tornát.

– A torna és a tánc két különböző mozgáskoordinációra épül.

– A tornászokkal nem egyszerű táncolni, mert lényegesen más az izomzatuk. Nekem is nagyon sok időbe tellett, mire ellazultam. A tánc inkább művészet, mint a sport.

– Mi a szabad torna?

– Igazából az én fejemből pattant ki… miközben előtte majdnem elvállaltam egy külföldi tornaedzői állást. Hívtak Ausztriába és Németországba is.

– Miért nem mentél? 

– Mert egyrészt 30 éves voltam és családot alapítottunk. Ha elkezdek edzősködni, akkor az nem egy-két évig tart. Továbbá nem szerettük volna a kislányunkat a nagymamáktól elszakítani. Ráadásul egy idegen országban azért nem vagy a magad ura. Valami másra vágytam, ami igazán az enyém. És hogy nem a tornát választottam, az annak köszönhető, hogy nagyon megszerettem a tánc világát. Ezáltal a szabad tornában e két ágazatot ötvöztem.

– Le van védve a műfaj?

– Nincs. Ez teljesen a hobbi tornára épül. Ide bárki bejöhet, aki egy kicsit is fogékony a torna iránt. Idővel pedig azt láttam, hogy ő is tehetséges, ő is tehetséges, és 2016 óta elkezdtünk versenyezni.

– Melyik irányzatban?

– Több szövetség létezik, amelyből szemezgetünk, mert korlátozottak az anyagi lehetőségeink. Szinte mindent a szülői dotációból fedezünk: a nevezési díjakat, a ruhákat, az utazási költséget. Szóval mi az open (nyít), valamint showtánc kategóriában indulunk.

Az openbe beleférnek gimnasztikai elemek: spárgaugrások, oldalszaltók, flickek, emelések stb. Ott nem kell történeteket előadni. Míg a showtáncba kell egy sztori; most egy harcos koreográfiánk van, ahhoz megvan a megfelelő ruha, valamint a színpadi díszletek.

– A táncosok nem sziszegtek, amikor belefogtál ebbe a projektbe?

– Az elején még tapogatóztam. Valójában az akrobatikus kategória lett volna nekem a legtesthezállóbb, de én mégis ezt választottam.

– A kislányod nem kacérkodott a tornával?

– Ugyan felfigyeltek rá az oviban, és egyszer elmentünk a torna klubba, de ő inkább ehhez csapathoz ragaszkodik.

(A háttérben ezernyi serleg, érem van. Akár egy gravírozóban.)

– Nagyjából tudod, hány kupátok van?

– Úgy hatvan körül, de ebbe nem számoltam bele a szólistákat, mert ők nyilván hazaviszik. Amúgy a szólistákon kívül vannak duók, triók, kiscsoportos (7 főig) és nagyformációk (7 fő fölött).

Galéria

–  Milyen nemzetközi eredményetek van?

– 2019-ben, Pulán az IDF világbajnokságon két ezüstérmet szereztünk; szólóban és csoporttal egy negyedik és egy hatodik helyet. A legutóbb pedig a kiskunfélegyházi Dance Universumon nyolc koreográfiával indultunk. Ott hat aranyat, két ezüstöt nyertünk; valamint a 72 produkcióból a Magyar tánc című koreográfiánk a legjobb előadás különdíját kapta meg.

–  Mennyire húzta keresztve a számításaitokat a koronavírus-járvány első hulláma?

– Nagyon érdekes, hogy a lányok február óta nem álltak színpadon, és nagy meglepetésemre nem voltak lámpalázasak. Gyönyörűen, magabiztosan dolgoztak; látszott, hogy egész nyáron, illetve a karantén alatt is folyt a munka. Nem is hagytam őket ellustulni.