Vantara Gyula: Mozgalmas évet hagytunk magunk mögött

2017. január 1. 14:37 | Mikóczy Erika

Vantara Gyula országgyűlési képviselő összegezte a 2016-os év történéseit. Évértékelőjét az alábbiakban olvashatják:

"Szeretett városunk, Békéscsaba szempontjából mozgalmas évet hagyunk a hátunk mögött. Közös munkánk gyümölcse lassan beérik; a sok-sok ígérgetés után végre tettek következnek, és térségünk újra visszaszerezheti központi szerepét. Bátran kijelenthetjük, hogy történelmi szempontból is rendkívül fontos esztendő volt 2016. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi száz esztendőben nem volt olyan mértékű fejlődés, melynek az útjára léptünk.

Amennyiben a 2016-os évet és Békéscsaba városának gazdasági eredményeit vesszük górcső alá, számtalan lényeges történés közül három nagyon fontosat kell megemlítenünk.

Elsőként kiemelném Orbán Viktor miniszterelnök látogatását, amikor a Modern Városok Program keretében megállapodást írt alá, mely szerint több mint 30 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Békéscsabán. A program összeállításánál a munkahelyteremtést, a város és a körzet elérhetőségének és az itt élők életminőségének javítását jelöltük ki fő célként.

A másik kiemelendő dolog, hogy az évtizedes ígérgetések után, végre megépül az M44-es gyorsforgalmi út. A Békés megye szempontjából történelmi jelentőségű, 146 milliárdos beruházás révén két óra alatt elérhetővé válik a főváros, ami elengedhetetlen térségünk jelentős gazdasági fejlődése szempontjából.

A harmadik, immár megvalósult fejlesztés a 34,95 milliárd forintos vasúti beruházás, benne az 5,85 milliárd forintból elkészült Orosházi úti felüljáróval, melynek az itt élő emberek életének segítése, a helyi gazdaság fejlesztése volt a célja.

Azonban nincs és nem is lehet megállás: 2017-ben is megyünk előre, lépésről-lépésre a közösen kijelölt úton. Önökkel. Önökért.

Boldog, szeretetteljes, áldott, békés karácsonyt és munkában, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindannyiuknak!

Vantara Gyula

Békéscsaba országgyűlési képviselője"

FEL