Vándorkiállítással ünnepli a Szent György Lovagrend 700 éves jubileumát

18:10 | Osgyán Ágnes

A Nemzetközi Szent György Lovagrend jövőre ünnepli megalakulásának 700. évfordulóját. A jubileumhoz kapcsolódó vándorkiállítás Békéscsabára érkezett, és a Fekete Pál Gyűjtemény Csaba utcai helyiségében tekinthető meg.

2026-ban lesz 700 éve, hogy Károly Róbert király támogatására megalakult Európa első világi lovagrendje, a magyar alapítású Szent György Lovagrend. A jeles évfordulóhoz kapcsolódó vándorkiállítás a rend történelmi gyökereit, közelmúltját és jelenkori tevékenységét mutatja be. A megnyitón elsőként Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.

– A Szent György Lovagrendnek kiemelten fontos szerepe van a hagyományőrzésben. Emellett tudományos, karitatív és ifjúságnevelő munkájukkal ma is aktívan szolgálják a közösséget, szemléletük és kitartásuk pedig példaértékű – fogalmazott.

 

 

A rendezvényen részt vett Bakos Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend kormányzója is.

– A lovagrend elsődlegesen a szegények és elesettek segítője. Fontos számunkra a nemzeti hagyományok ápolása, a határon túli magyarság támogatása és az ifjúság sportra nevelése. A kiállítás célja, hogy minél szélesebb körben megismertessük munkánkat, és új tagokat szólítsunk meg. A vármegyei priorátusok azért fontosak, mivel helyben tudják kezelni a felmerülő problémákat. Országosan közel 150, Békésben mintegy 20 lovagot számlálunk – tette hozzá.

A tárlat szerkesztője, Kovács-Sándor Zsuzsanna,  a rend dámája elmondta: az ötlet a Zalaszentgyörgyön bejelentett Szent György évhez kapcsolódva született.

– A kiállítás Szent György alakjának bemutatásával kezdődik, majd a lovagrend alapításának történetét, újjászerveződését és nemzetközivé válását mutatja be. A látogatók emellett megismerhetik a rend jelenlegi működését, jelképeit és a lovagavatás folyamatát is – mondta.

A Győrből érkezett vándorkiállítás január 20-ig várja az érdeklődőket Békéscsabán, a Fekete Pál Gyűjtemény Csaba utcai helyiségében. A megtekintéshez előzetes bejelentkezés szükséges a +36-70/331-5574 telefonszámon vagy a laszlogregor7@gmail.com e-mail címen.

 

Galéria

További programok »

FEL