Változékony idő várható a következő napokban

2022. február 6. 18:52 | behir.hu

Eső, hózápor és északnyugati szél is jöhet az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint.

Hétfő délelőttig főleg délen várható még eső, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen süt ki a nap. Délután aztán a felhőátvonulásokból záporok, hózáporok alakulnak ki. Nagy területen lesz erős, olykor viharos az észalnyugati szél. 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden az eleinte napos időt követően északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és estétől már kisebb eső, záporeső is kialakulhat. Erős, nyugaton viharos marad az északnyugati szél. 4 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szerda reggel még rétegfelhős lesz az ég, majd napközben nyugat, délnyugat felől csökken a felhőzet, kiderül az ég. Fokozatosan mérséklődik az eleinte még élénk északnyugati szél is. 10-14 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Csütörtök reggelre sűrű ködfoltok képződnek, melyek a délelőtt folyamán feloszlanak. Ezt követően ragyogó napsütésre van kilátás. 12 fok körüli kora tavaszi idő valószínű.

Péntekre erősen megnövekszik a felhőzet, de csak néhol fordul elő csapadék. Az északnyugati széllel hűvösebb levegő érkezik hazánk térségébe: délután 7-9 fok körül alakul a hőmérséklet.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL