Valószínűleg uráli bagoly fészkel a Körös-Maros Nemzeti Parkban

2018. április 7. 19:13 | behir.hu

Bár a fészket még nem találtuk meg, mégis jó esély van arra, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Vésztő-Mágor környéki erdőkbe beköltözött az uráli bagoly.

Madárbarát állampolgárok jelezték a napokban az igazgatóságnak, hogy Szeghalom és Vésztő között, a műút mellett találtak egy legyengült madarat. Biztonságos helyre, egy dobozba tették és átadták a nemzeti park munkatársának.

A madár a dévaványai Túzokvédelmi Állomásra került, ahol kiderült, hogy egy uráli bagoly tojóról van szó. Mellén már kialakultak a kotlófoltok, ami azt jelzi, hogy hamarosan költésbe kezd vagy már költ is. Szerencsére nem történt komoly baja, hamar erőre kapott, így a szakemberek néhány óra elteltével már szabadon is engedhették azon a helyen, ahol rátaláltak. A madár 2-3 perc tétovázás után felröppent és eltűnt a Vésztő-mágori erdők sűrűjében.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban uráli bagoly eddig még nem rakott fészket. A faj Magyarországon csak a hegyvidéki erdőkben költ, hazai állományát 150-250 párra becsülik. Elsősorban rágcsálókkal, főként mezei pockokkal táplálkozik.

További programok »

FEL