Választási kisokos: Mettől meddig és hogyan szavazhatunk?

2018. április 8. 12:00 | behir.hu

A rendszerváltás óta a nyolcadik demokratikus országgyűlési választást tartják Magyarországon 2018. április nyolcadikán. Összesen több mint 8,3 millió magyar (ideértve a magyar lakcímmel nem rendelkezőket és a külföldön szavazókat) jogosult voksolásra. A szavazás külföldön hazai idő szerint szombaton 11 órakor kezdődött és egészen vasárnap estig tart majd. Ebben a cikkben összeszedtük azokat a tudnivalókat, amelyekre érdemes odafigyelni a voksoláskor.

 

Mettől meddig? 

Szavazni 2018. április 8-án reggel 6 órától 19 óráig lehet. Azok, akik 19 órakor még sorban álltak, szavazhatnak, de ezután a szavazatszámláló bizottság lezárja a voksolást.

 

 

Hol szavazhat?

Minden választópolgár csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le szavazatát - amelyről előzetesen levélben küldött tájékoztatást a Nemzeti Választási Iroda. Érdemes alaposan áttanulmányozni az iratot, ugyanis az, aki nem a számára kijelölt szavazókörben próbál meg voksolni, azt a szavazatszámláló bizottság nem engedi szavazni. 

Azok, akik Békéscsabán átjelentkezéssel szavaznak, az Irányi utca 14. szám alatt található Kazinczy Ferenc Általános Iskolában lévő 29. számú szavazókörben járulhatnak az urnához.

 

Ha kíváncsi arra, hogyan alakul a 2018-as országgyűlési választás, tartson a behir.hu-val egész nap, hiszen folyamatosan nyomon követjük a Békés megyei történéseket, a 7.TV-n pedig 14 órától élő hírfolyammal jelentkezünk!

 

 

Ne rutinból menjen voksolni!

Békéscsabán például megváltozott a 33. számú szavazókör helye, vagyis a Csabatáj Mezőgazdasági Zrt. Őszi utca 7. szám alatti ebédlője helyett ma a Mokry utca 14. szám alatti Idősek Klubjában adhatják le szavazatukat a 33. számú szavazókör illetékességi területén élő választópolgárok.

 

Mit vigyen magával, ha szavazni szeretne? 

Mielőtt megkapná az íveket, a szavazatszámláló az ön személyazonosságát is ellenőrzi majd. Ehhez kéznél kell lennie valamelyik fényképes, személyazonosságot igazoló okmányának, illetve a személyi azonosítójának (korábbi elnevezéssel: személyi számát) vagy lakcímének. Vagyis szavazni lakcímkártyával, illetve személyigazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal, illetve az azt igazoló ideiglenes hatósági papírral lehet.

Mielőtt elindul otthonról, ne felejtse el megnézni az okmányok érvényességi idejét, lejárt papírokkal ugyanis nem lehet szavazni. Ha véletlenül elmulasztotta a határidő lejártát, ne essen pánikba, az okmányirodák és kormányablakok ma rendkívüli nyitvatartással üzemelnek 7 órától 19 óráig, de a hivatalnokok csak és kizárólag az okmányok megújításával foglalkoznak.

 

 

 

 

A lényeg: a szavazás

Miután a szavazatszámláló bizottság meggyőződött arról, hogy ön valóban ön, lebélyegzi a szavazólapokat és átadja. Ha ez megtörtént, a választó köteles mindezt a névjegyzékben saját kezű aláírásával igazolni. Az aláírás megtagadása esetén a szavazatszámláló bizottság a választópolgárt visszautasítja. A szavazólap az előzetesen kisorsolt sorrendben tartalmazza a jelöltek, illetőleg a nyilvántartásba vett listák nevét.

Szavazni kizárólag személyesen lehet. A szavazáshoz szavazófülke áll rendelkezésre, de annak használata nem kötelező. Aki nem tud olvasni, testi fogyatékossága van vagy egyéb ok akadályozza a szavazásban, más választópolgár – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét veheti igénybe. Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet (nem kötelező ikszelni, a plusz is érvényes). Nem, ceruzával nem érvényes a szavazat.

Ha véletlenül elrontotta a kitöltést, és ezt még az urnába helyezése előtt jelzi, a bizottságtól a rontott szavazólap helyett – egy alkalommal – másik szavazólapot kérhet. A szavazólapot az urnába kell dobni. A szavazólaphoz kapott boríték használata nem kötelező.

 

A mozgóurnás szavazás

A mozgásában gátolt választópolgár a szavazás napján 15 óráig az illetékes szavazatszámláló bizottságnál kizárólag írásban még jelezheti igényét mozgóurnás szavazásra, és csak saját szavazókörének illetékességi területére kérhet mozgóurnát.

 

 

Nincs kampánycsend, de vannak bizonyos szabályok!

Választási kampánytevékenységet ma este 19 óráig lehet folytatni, kivéve a szavazóhelyiséget magában foglaló épület bejáratától számított 150 méteres távolságon belül – közterületen.

Fontos, hogy médiaszolgáltató nem tehet közzé politikai reklámot, nem tartható választási gyűlés és közvélemény-kutató a szavazóhelyiségbe nem léphet be, kizárólag a helyiségből kilépőket kérdezheti meg, és közvélemény-kutatási eredmény csak a szavazás lezárását követően tehető közzé.

 

 

Mikor lesz eredmény? 

Egészen addig, míg a szavazás 19 órakor le nem zárul (vagy addig, ameddig az utolsó szavazó le nem adja a szavazatát - ha még emlékeznek, 2014-ben az egyik budapesti szavazókörben olyan sokan járultak az urnához, hogy majdnem 21 óráig álltak sorban a választók) és a szavazatszámláló bizottság tagjai fel nem nyitják az urnákat és számolni nem kezdik a voksokat, részeredmények sem lesznek. Eddigi tapasztalataink szerint 20 óra körül futnak be az első feldolgozottsági adatok, amelyből még biztos konzekvencia nem vonható le. A szakértők optimális esetben éjfél környékére várják a biztosnak mondható eredményt, bár ezen még fordíthatnak a levélszavazatok és az átjelentkezettek voksai, azokat ugyanis majd csak később számlálják meg. 

További programok »

FEL