A fehér bot nemzetközi napja – A fehér bot nem csak vezet, hanem felemel

2025. október 11. 15:21 | Babcsák Dóra

Október 15-én ünnepeljük a fehér bot nemzetközi napját, azaz a vakok és gyengénlátók nemzetközi világnapját, amelynek apropóján a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete ünnepséget szervezett a Békés Megyei Könyvtárban, szombaton. A programon egy kiállítást is megnyitottak, ahol az egyesület tagjainak munkáit, festményeit, hímzéseit és gravírozott alkotásait lehetett megtekinteni, megtapintani.

A rendezvényen Ádász István a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke elmondta: Demjén Ferenc Szabadság vándorai című dala inspirálta a gondolatait. A fehér bot sok mindent ad a közösségének, de ami a legfontosabb, hogy szabadságot. A bottal együtt kinyílik a világ előttük, nincsenek helyhez kötve, nincsenek gátlások, szabadok.

– A látás hónapjával és a kiállításunkkal egybekötve ezzel a rendezvényünkkel szeretnénk kicsit felhívni a figyelmet arra, hogy hogyan élünk, hogyan létezünk, illetve kicsit megpróbáljuk jól eltölteni ezt a mai délelőttöt – tette hozzá az elnök.

Az eseményen Rakonczás Szilvia, nyugalmazott könyvtárigazgató nyitotta meg a kiállítást.

– Ez a nap, azért nagyon fontos, mert fel kell hívni a figyelmet arra, hogy azok, akik hátrányokkal élnek, gyengénlátók pontosan olyan szép alkotásokra képesek, mint bárki más – mondta el Rakonczás Szilvia.

 

Fotó: Babcsák Dóra / behir.hu

 

Az eseményen dr. Szigeti Béla, Békéscsaba Megyei Jogú Város Kulturális, Köznevelési, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke is köszöntötte a megjelenteket. 

– Nehéz megszólalni, mivel alapjában véve én az életemet a pénzügyi világban töltöttem és amikor azt tapasztalom, hogy a jobban kereső nemzetek nem boldogabbak akkor rájövök, hogy ez nem számít. Ami számít az a szeretet és a törődés és azt látom, hogy itt annyi van hogy nem kell sok ahhoz, hogy ünnep legyen. Én egy látó ember vagyok, de ilyen alkotásokat nem tudnék csinálni, teljesen más perspektívából mutatta meg nekem a világot a mai nap és nagyon örülök, hogy itt lehetek – fogalmazott.

A szervezők szerint a fehér bot egyszerre jel és eszköz és ez a nap arra emlékeztet bennünket, hogy teljes jogú tagjai a látássérültek a környezetünknek, és a különbségek értéket jelentenek. Ezen a napon az emberi kitartást, önállóságot ünnepeljük, hiszen a fehér bot nem csak vezet, hanem felemel – hangsúlyozták a szervezők az eseményen.

Galéria

További programok »

FEL