Vádemelés: Nem segített az Escsegfalván bringázó férfi annak, akit elütött

2025. június 5. 13:31 | behir.hu

Segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában elzárás büntetés kiszabására tett indítványt egy 26 éves büntetett előéletű kisújszállási illetőségű, de ecsegfalvi tartózkodási helyű férfival szemben, aki kerékpárral elütött egy nőt, de meg sem állt a baleset helyszínén.

A Békés Vármegyei Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljtuttatott közleményéből kiderül: a férfi 2024. május 29-én délután kerékpározott Ecsegfalva lakott területén, a Vasút utcán kiépített gyalogjárdán, a Mező utca felől az Árpád utca irányába. Az ügyészség szerint a bicikli az első fék üzemképtelensége miatt nem felelt meg a közúti közlekedésben való részvétel hatósági feltételeinek, erről a terhelt is tudott. Haladás közben a Vasút utca 5. szám előtti járdaszakaszon utolért két nőt, akik előtte, vele azonos irányban, a járdán gyalogoltak. A férfi meg akart állni a gyalogosok mögött, de mivel a fék nem működött, emiatt a kerékpárral nekiütközött az egyik nőnek, aki elesett. Ezt követően a terhelt elbiciklizett a helyszínről, ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna a sértettnek. A baleset következtében a nő 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a terhelt cselekményével megszegte a KRESZ  azon rendelkezését, mely szerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételnek. Megszegte továbbá azt a passzust is, mely szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, s a baleset folytán megsérült, vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset halált vagy személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrhatóságot (a legközelebbi rendőrt) haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről; a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.

További programok »

FEL