Vádat emeltek a nagymamáját különös kegyetlenséggel meggyilkoló unoka ellen

A Békés Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy 36 éves cserszegtomaji nő ellen, aki 2017. novemberében Sarkadkeresztúron egy baltával megölte a saját nagymamáját, egy 81 éves idős nőt.

A főügyészség közleményéből kiderül, hogy a vádlott 2017. november 9-én este felkereste 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron azért, hogy pénzt kérjen tőle, de korábbi sérelmeik miatt, illetve azért, mert a sértett nem adott kölcsönt, az idős asszony és unokája között hajnalig tartó vita robbant ki.

A veszekedés másnap, 2017. november 10-én reggel is folytatódott: a vádlott kiment a szerszámosba és magához vett egy korábban már erre a célra kinézett, 12 centi hosszú favágó baltát, majd a konyhában, a neki háttal álló asszonyt kétszer fejbe vágta. A sértett az ütések hatására összeesett.

A vádlott a szomszédos szobában dohányozva, mintegy 15 percig hallgatta a földön fekvő sértett hörgését, majd újra, legalább ötször lesújtott. A sértett az őt ért bántalmazás miatt a helyszínen elhunyt. A vádlott ekkor levette a sértett nyakáról az arany nyakláncát, füléből az arany fülbevalóit és magához vett három másik arany fülbevalót, majd a sértett holttestét egy irhakabáttal együtt az udvari kukába rejtette. Ezután összetakarított, a véres szőnyeget több darabban elrejtette, a baltát egy ronggyal letakarította, majd a rongyot és a szintén véres függönyt elégette. Mindezek után a vádlott a táskáiba csomagolta a sértett laptopját, egy üveg lekvárt, illetve még több arany ékszereket. A házat is elhagyta volna, de megérkeztek a sértett szomszédja és hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget.

A Békés Megyei Főügyészség a letartóztatott nő ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat. A főügyészség vádiratában a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg tiltsa el a közügyek gyakorlásától is. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

 

Megosztás:

Címke: , , ,