Úton Erzsébet királynéval – Megnyílt a Sissi-kiállítás Gyulán

2022. május 25. 14:10 | Hidvégi Dávid

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a Gödöllői Királyi Kastély közös időszakos kiállítást nyitott az Almásy-kastélyban Úton Erzsébet királynéval címmel. A tárlat 2023. május 25-ig lesz látható.

Janza Kata színművész előadásával kezdődött az esemény, majd az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mondott köszöntő beszédet, amelyben kiemelte: fontos feladatának tartja, hogy az épület a kultúra központja legyen Gyulán. Fekete-Dombi Ildikó hozzátette: ahhoz, hogy a turizmus terén újat kínáljanak, fontos a folyamatos megújulás, amelyben nagy szerepet tölt be ez a színvonalas kiállítás. Reméli, hogy az új tárlat az időszaki kiállítások koronája lesz, utóbbi felkerülésével pedig nem lezárul most valami, hanem további együttműködések lesznek. Úgy fogalmazott: a kiállítás egy közös munka eredménye, amely méltóan folytatja a 2016-ban, a kastély nyitásakor vállalt küldetést.

A város polgármestere köszöntőjében elmondta: a mai megnyitó különleges a kiállítás tartalmára való tekintettel. Görgényi Ernő üdvözölte, hogy egy tárlat megnyitóján ez az első alkalom, amikor nem egy szűk helyen kell összezsúfolódni köszönhetően a megújított Stefánia-szárnynak, ami a Dél-Alföld egyetlen valós, kastélyban lévő bálterme. A városvezető hangsúlyozta: a látogatóközpont képes túlmutatni a múzeumi kereteken mert a szótárában egyszerre megfér a hitelesség, az élmény, a történelem és a modern technológia. Kifejtette: nem véletlen, hogy az Almásy-kastély bekerült Európa 40 legjobb múzeuma közé, mivel itt kiváló a szellemi háttér, a szakmai közeg, a technikai feltételek és a közös munka. Hozzátette: ahhoz, hogy a kastély izgalmas hely maradjon, kellenek az időszaki kiállítások.

A térség országgyűlési képviselője röviden ismertette Erzsébet királyné életútját, amelyben kitért arra, hogy 1837. december 24-én egy foggal született, amely akkor a néphiedelem szerint fényes jövőt jósolt számára. Dr. Kovács József felidézte, hogy a királyi pár 1857-ben tett Magyarországi nagy útja során május 25-én érkezett Békés megyébe és töltötte az éjszakát az akkor Wenckheim tulajdonban lévő gyulai kastélyban. Mint mondta: ezért sem véletlen, hogy most május 25-én nyílt meg a tárlat.

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg a kiállítást, aki beszédében felelevenítette, a két múzeum sokat vitázott egymással a tárlat névválasztásán, a plakátján és arról is, hogy valójában milyen volt Erzsébet királyné, de végül közös nevezőre jutottak. Ujváry Tamás elmondta a közös munka mindkét félnek segített. Példaként említette, hogy a gödöllői egy konzervatív múzeum, ezzel szemben a gyulai innovatív, így a kollégái sokat tanulhattak a látogatóközpontban. Hangsúlyozta: olyan értékeket is felmutat a kiállítás, melyeket korábban még soha nem lehetett megtekinteni, például a királyi ezüst készletből, Erzsébet-királyné cukortartóját és egy tányérját. Zárásként megemlítette, hogy hatalmas kincsek és értékek érkeztek Gyulára, ráadásul ez a barátságból kialakult tárlat mind turisztikailag, mind kulturálisan érték.

További programok »

Gyula

FEL