Utolsó úszás - Hajnalban búcsúzott a versenyzéstől Cseh László

2021. július 30. 07:50 | behir.hu

Cseh László a tokiói olimpián a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását.

A 35 éves magyar versenyző –aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt – ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja

Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.

"Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én versenyzésem. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életemre", mondta el a verseny után készített interjúban.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL