Úszás: Rasovszky Kristóf és Juhász Adél nyert 10 km-en

Rasovszky Kristóf nyerte a férfiak, míg Juhász Adél a nők 10 kilométeres viadalát a medencés hosszútávúszó országos bajnokság nyitónapján, Békéscsabán.

Az elmúlt évben három Világkupa-versenyt nyerő, összetett Európa Kupa-győztes, a FINA világbajnokságon három számban is az első hétben záró Rasovszky Kristóf immár a medencés hosszútávúszó bajnokságon is diadalmaskodott – számolt be a szövetség hivatalos oldala. Egy éve ilyenkor még a harmadik helyen zárt, most azonban ő ért elsőként a falhoz a tízezer méter végén. Rendkívül éles volt a befutó, Papp Márk mindössze 0.7 másodperccel maradt le, és lett újfent második. Tavaly Gyurta Gergely előzte meg, aki ezúttal betegség nem indult. A juniorok (U18) mezőnyében Kalmár Ákos volt a leggyorsabb, aki a felnőttek között harmadik lett volna időeredményével.

 

A női viadal érmesei: Olasz Anna, Juhász Adél és Sömenek Onon Kata (Fotó: Magyar Úszó Szövetség)

 

A hölgyeknél az utolsó száz méteren robbantó Juhász Adél némi meglepetésre megelőzte a címvédő Olasz Annát, mégpedig meggyőző fölénnyel – a fiatalok között pedig Rohács Réka lett az legjobb.

Medencés hosszútávúszó bajnokság – 10 km

Férfiak
1. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 1:48.59.95
2. Papp Márk (BVSC-Zugló) 1:49.28.42
3. Drigán Zoltán (Kőbánya SC) 1:53.34.19

Juniorbajnok: Kalmár Ákos (Baja) 1:50.55.26

Nők
1. Juhász Adél (Kiskunhalas) 1:58.50.84
2. Olasz Anna (Szeged) 1:58:54.63
3. Sömeken Onon Kata (Kőbánya SC) 1:59:23,61

Juniorbajnok: Rohács Réka (Kőbánya SC) 1:59:01.73

 

Megosztás:

Címke: , , , ,