Ünnepi Megyegyűlésen díjazták a megyéért dolgozó szakembereket

2020. szeptember 3. 15:17 | Papp Ádám Sándor

Ünnepi Megyegyűlésen adták át a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által létrehozott "Elnöki elismeréseket", "Békés Megyéért" kitüntetéseket és a "Polgárokért" díjat. Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott, valamint Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át az elismeréseket.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott beszédében hangsúlyozta, hogy rendkívüli és nehéz időszak van a magyar emberek háta mögött, de a Békés megyeiek bizonyították, hogy össze tudnak fogni. 

– A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése a korábbi esztendőktől eltérően megduplázta a Békés Megyéért kitüntetetettek számát, de úgy gondolom, hogy ezt akár 350 ezer embernek is átadhatnánk. A Békés megyei emberek bebizonyították, hogy össze tudnak fogni. Egyéni érdekeiket képesek a közösség érdeke mögé sorolni, mindezt figyelemmel, fegyelemmel és egymás iránti odafigyeléssel – fogalmazott Takács Árpád

2019-ben a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése úgy döntött, hogy a Megyenaphoz kapcsolódóan minden évben Ünnepi Közgyűlést tartanak - emlékeztetett Zalai Mihály. Ezeken az eseményeken a "Békés Megyéért” kitüntetéseket és a "Polgárokért" díjat osztják ki. A koronavírus-járvány miatt azonban elmaradt az Elnöki elismerések kiosztása, amelyet szintén csütörtökön pótoltak.

– Idén magát a Megyenapot a megszokott rend szerint nem volt lehetőségünk megszervezeni, de szombaton megrendezzük az egyik elemét, a kézműves vásárt és a piacot Békéscsaba főterén. Semmilyen más programelemet nem rendezünk meg, éppen azért, hogy az 500 fős határt lehetőleg ne lépje túl ez a rendezvény – ismertette a díjak átadása előtt a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított "Elnöki elismerés" kitüntető díjról Zalai Mihály elmondta: a köz szolgálatában élenjárókat, kimagasló tevékenységet végző személyeket, egyesületeket, kollektívákat tüntetnek ki. A megyei önkormányzat célja a díjjal az, hogy azon magánszemélyek vagy közösségek tevékenységét ismerjék el, akik Békés megyében az egészségügy, a szociális ágazat, a rendvédelem és a közoktatás területén hosszú ideje – legalább 10 éve – kiemelkedően magas színvonalú munkát végeztek.

 

Az alábbi személyek részesültek Elnöki elismerésben:

Krizsán Jánosné, a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ igazgató-helyettese

Olteanu Júlia, a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda igazgatója

Bajkán György tűzoltó parancsnok, az Orosházi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltség vezetője

Csendes Csaba, a Békéscsabai Mentőállomás vezetője

Dr. Mészáros László urológus, a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál tagkórházának főorvosa

Pelleg József rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője

 

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése minden évben Békés megye társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődéséért, nemzetközi kapcsolatai erősítéséért, valamint a művészeti és kulturális élet, továbbá a sport területén kimagasló eredményeket elérő személyek, kollektívák tevékenysége elismerése érdekében „Békés Megyéért” kitüntetést adományoz. 

 

A kitüntetettek: 

Gara Ágnes, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóség Békés Megyei Kirendeltségének igazgatója

Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa

Dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója

Kárász László, az Országos Mentőszolgálat Békéscsabai Mentőállomásának vezető mentőtisztje

Békés megye rendőrfőkapitánya, Dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok

Dr. Sárosi Tamás, a Békés Megyei Kormányhivatal tisztifőorvosa

 

"Polgárokért" díjban részesült Izsó Gábor, Békés város korábbi polgármestere (2006 és 2019 között)

További programok »

FEL