Ultrafutás: Zétényi Szvetlána újra győzött az OB-n

2018. október 2. 14:49 | behir.hu

A versenyző több, mint 225 kilométerrel lett magyar bajnok.

A 24 órás országos bajnokságot az Ultrafutó verseny részeként szervezték meg Velencén, a 110 indulóból 35-en vállalták a leghosszabb távot – írja közleményében a KOPP Békéscsabai Atlétikai Club.

"A verseny egy 1052 méteres körpályán zajlott. Célul tűztem ki magam elé a 200 kilométert , mivel 2017-ben 194 kilométert futottam Balatonfüreden az OB-n. Az első hat óra könnyen eltelt, hiszen még tömve volt a pálya. Bár igazán mélypontom nem volt, de nagyon vártam már, hogy a sötétből világos legyen." – közölte Zetényi Szvetlána a verseny után. 

Az ultrafutó egy órával a verseny vége előtt már összetett első volt: túl volt a 200 kilométeren, a spártai és az idei legjobb női magyar szinten, sőt, a nemzetközi ’A ’ szintet is teljesítette a 225,428 kilométerrel. Ezzel az eredménnyel női magyar bajnok lett és egyben az abszolút versenyt is megnyerte.

Az ereedményt azért is emelte ki a klub, mert a versenyző idei évének első harmadára rányomta a bélyegét egy elhúzódó sérülése, emiatt le kellett mondania a 24 órás Európa Bajnokságot.

További programok »

FEL