Ülésezett a közgyűlés: napirenden a költségvetés, az oktatás és a főtéri Szent István szobor

2016. február 26. 09:41 | Mikóczy Erika

 

Csütörtökön tartotta soron következő ülését Békéscsaba közgyűlése. A képviselő-testület elfogadta Békéscsaba idei költségvetését, tájékoztatókat tárgyalt, és döntött egyebek mellett arról is, hogy a Szent István téren, a pályázatra beküldött makettek közül melyik legyen az, amelyik Szent István szobraként lehet a tér dísze.  

 

Napirend előtt: kötelező betelepítési kvóta, média-megjelenés, oktatás, kórház

 

Kaposi László napirend előtt arról beszélt, hogy Orbán Viktor – bár folyamatosan ellene kampányolt – a múlt heti EU-csúcson a zárónyilatkozat aláírásával megerősítette a kötelező kvóták alkalmazását. Hogy „ne menjenek szembe Orbán Viktorral”, és ne keveredjenek ellentmondásba, azt tanácsolta a Fidesz-frakciónak, nyújtson be új javaslatot a januári közgyűlésen elfogadott, a betelepítési kvóta elleni lépéseket támogató nyilatkozattal szemben. A képviselő elmondta azt is, hogy a januári közgyűlés után elküldött egy cikket a Csabai Mérlegnek, nehezményezte, hogy nem jelent meg a teljes anyag, véleménye szerint fontos részek maradtak ki belőle. Jelezte: szerinte a sajtószabadság nem arról szól, hogy megváltoztatják az újságírók a cikkeket.

Dr. Ferenczi Attila a kvótarendszerrel kapcsolatos felvetésre reagálva megjegyezte: nem működik az, hogy a zöldhatáron keresztül ellenőrizetlenül jöjjenek és lepjék el az országot a migránsok. Kiemelte, hogy Magyarország csak a schengeni, a szerződésben rögzített kötelezettségeket hajtja végre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szerdán a miniszterelnök népszavazási kezdeményezést jelentett be a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban. Dr. Kerekes Attila hozzátette: egyedül az Orbán-kormány próbálja megállítani az illegális bevándorlást. Hanó Miklós úgy fogalmazott: lehet kiforgatni a kérdést, de a tények azt igazolják, hogy a kormány nem akarja a kötelező kvótát.

Szarvas Péter is válaszolt Kaposi Lászlónak. Mint mondta, a közgyűlésnek joga van a vélemény-nyilvánításra. A testület januárban arról határozott, hogy támogatja a kormánynak az illegális migráció és a kötelező kvótarendszer ellen tett lépéseit. Kiss Tibor a kormány lépései mellett kiállva kifejtette: a tranzitzónák üresek, az emberek a szögesdrótot átvágva, az alatt átbújva próbálnak Nyugat-Európába jutni.

A Békéscsabai Médiacentrummal kapcsolatos felvetésre Opauszki Zoltán ügyvezető azt válaszolta: a közgyűlés után a behir.hu hírportálon, a 7.Tv-ben és a Csabai Mérlegben is minden alkalommal biztosított a véleményformálás lehetősége, minden pártnak egyenlő mértékben, függetlenül attól, hogy a párt színeiben hányan ülnek a közgyűlésben. A képviselő ezúttal hosszabban kívánt volna megnyilvánulni (tájékoztatót tartott, majd küldött egy anyagot is), így sérült volna a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve. Hozzátette, hogy a képviselő és a pártja politikai rendezvényein a médiacentrum munkatársai mindig részt vesznek, és Kaposi László is több alkalommal volt már a 7.Tv stúdiójában. Kiss Tibor hozzáfűzte: ennyi erővel az összes képviselő írhatna cikkeket, pedig az az újságírók dolga.

Miklós Attila a jelenlévő Vantara Gyula országgyűlési képviselőhöz intézett kérdéseket az egészségüggyel kapcsolatban, és hogy oktatásügyben akar-e reagálni?  Takács Péter szintén Vantara Gyulához fordult azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi választás óta nem kapott rendkívüli kormányzati támogatást Békéscsaba.

Vantara Gyula az oktatási kérdésekkel kapcsolatban azt mondta: a gyerekek érdekeit kell nézni, a kórházakat illetően pedig közölte, hogy az intézmények dolgozói hamarosan tájékoztatást kapnak. Közölte azt is, hogy a gyulai és a békéscsabai kórház  összevonásával létrejön a Békés Megyei Központi Kórház és az ország negyedik-ötödik legnagyobb kórházává válik.  

A vita lezárását követően Szarvas Péter arra kérte a közgyűlésen résztvevőket, hogy a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából egyperces néma felállással tisztelegjenek az áldozatok emléke előtt.

 

Közel tizenhétmilliárdos Békéscsaba idei költségvetése

 

A képviselő-testület háromórás tárgyalás és vita után, több módosítással fogadta el Békéscsaba 2016. évi költségvetését, 16,9 milliárdos főösszeggel. Mint elhangzott: a büdzsé forrást biztosít a város és intézményei működéséhez, a kötelező és önként vállalt feladatok ellátásához, a megkezdett, sikeres programok folytatásához és a fejlesztésekhez is.

Múlt évben a cégek, vállalkozások megerősödésének köszönhetően a helyi adóbevételek 350 millió Ft-al meghaladták a tervezettet, ennek megfelelően 2016-ban a tervezett helyi adóbevétel már 3,8 milliárd forint. Bár a törvény erre lehetőséget ad, a terheket nem növeli az önkormányzat, tehát nem vetnek ki új adónemeket, és nem emelik a helyi adók mértékét sem. A város adóerő-képességének növekedésével bizonyos központi támogatások csökkennek, ez körülbelül 200 millió forintos kiesést jelent, amit kompenzálhat a helyben képződő, 200 millió Ft-al magasabbra tervezett bevétel. A költségvetés idén 450 millió forintos fejlesztési hitel felvételével is számol.

Szarvas Péter a közgyűlésen elmondta: igyekeztek minden kötelező és önként vállalt feladatra forrást találni. Fontos szemléleti elemként értékelte, hogy a bevételeket reálisan tervezték, a kiadási előirányzatokat pedig a lakosság és az önkormányzat által működtetett intézmények igényei alapján állították össze. A polgármester leszögezte: forrást biztosít a költségvetés a működésre, a közművelődés, a tömegközlekedés támogatására, nagyobb rendezvények támogatására, a vállalkozók segítésére, a Csaba kártya programra, a Csaba Baba valamint a Békéscsaba Hazavár támogatásra, az oltásokra, de például a Molnár ház felújítására is. A város segíti a békéscsabai sportolók olimpiai felkészülését, és támogatja az önkormányzat a tavaly alapított cégeit, így a Médiacentrumot és Városfejlesztési Kft.-t is.

Emellett folytatódnak a fejlesztések, a Modern Városok Program keretében 2 milliárd forintból újulnak meg útjaink, 2 műfüves labdarúgó kispálya létesítése indulhat el idén, és saját forrást biztosít az önkormányzat járdák felújítására, csapadékvíz-elvezetésre, valamint felújításokra is. Szarvas Péter azt is elmondta: szeretnének elindítani egy Békéscsaba Közbiztonságáért elnevezésű programot, amelynek keretében a térfigyelő kamerarendszer fejlesztését oldanák meg, egyebek mellett azért, hogy visszaszorítsák a kerékpárlopásokat.

Takács Péter pozitívnak értékelte a Modern Városok Program révén megvalósuló 2 milliárdos útfejlesztést, ugyanakkor gyenge pontnak nevezte a lakás-kérdés kezelését, továbbá beszélt arról is, hogy nem elegendő a mikrovállalkozások támogatási keretének megemelése, ennél komolyabb lépéseket kellene tenni. A helyi média támogatásáról azt mondta: a Békéscsabai Médiacentrum munkájával elégedett, de kérdésessé vált számára, folytatódik-e a többi médium támogatása. A képviselő négy módosító javaslatot is megfogalmazott a karitatív szervezetek támogatásának emelésével, a nemzetiségi bizottság támogatási keretének emelésével, illetve külterületi dűlők menti fasorok telepítésével kapcsolatban, és javasolta, hozzon létre olyan pályázati keretet a város, amelyre az ’56-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának méltó megünneplésére pályázhatnak a különböző civil szervezetek.

Hanó Miklós örömmel nyugtázta, hogy sikerült elegendő forrást találni a nem kötelező feladatokra, így a sportra is. Értékelése szerint a vállalkozások megerősödésének köszönhetően erőteljesen nőttek helyi adóbevételek, ami sokat javított az önkormányzat pénzügyi helyzetén. Sok cég valóított meg beruházást, a munkahelyteremtést pedig támogatások nyújtásával segítette a kormány. Hozzátette: nem tesznek le a  további fejlesztésekről. Dr. Kerekes Attila szerint  Békéscsaba kiemelkedő sportváros, a kultúra terén is maradandót nyújt, a város erejéhez mérten segíti ezeket a területeket. Megjegyezte még, hogy az egészségügy terén is elsők voltunk országos szinten, például védőoltás-támogatás terén.

Fülöp Csaba kiemelte, hogy a 2016-os költségvetés a fejlődést szolgálja a gazdaság, az infrastruktúra és a sport területén is. Javasolta a karrierkövetési rendszer bevezetését, amely segíthet abban, hogy a munkaerő kereslet és kínálat egymásra találjon. Beszélt arról is, hogy ugyan 450 millió forintos hitelfelvételt tartalmaz a költségvetés, de ez a hitel a fejlesztéseket szolgálja.

Herczeg Tamás közölte, hogy a költségvetés kellő figyelmet fordít a szociális szférára is, több mint egymilliárd forintnyi forrás köthető ehhez a területhez, a tavalyi tényadatokhoz képest itt növekmény van. Felvetette a belvárosi településrészi önkormányzat létrehozását, javasolta, hogy a következő közgyűlésen tárgyaljanak erről (mivel a város többi területe már tartozik valamilyen részönkormányzathoz is). Javasolta továbbá a közterület-felügyelet létszámának emelését két fővel.

Dr. Ferenczi Attila kiemelte, hogy új adókat nem vet ki az önkormányzat és adót sem kívánnak emelni. Hangsúlyozta azt is, hogy az előirányzott 450 milliós hitel a fejlesztéseket szolgálja. Megjegyezte, hogy a kétmilliárdos útfejlesztési programból mindenhová nem jut, de ha önerőből kellett volna a városnak ezeket az útfelújításokat megoldania, az legalább 20 évbe telt volna. Fontosnak nevezte a gazdaság segítését, de az óvodai és bölcsődei étkeztetés ingyenességét is, amelyhez szintén forrásokat tesz a város, és elmondta, hogy a Csaba baba támogatást pedig már 360 gyerek után vették igénybe a szülők. Kiemelte, hogy a költségvetés konszenzussal született, a terveket „együtt hordták ki”. Megköszönte a hivatal komoly munkáját is a költségvetés előkészítését illetően.

Bíró Csaba azt fűzte hozzá, hogy a város a közművelődéshez hozzáteszi a maga forrásait, és az ifjúsági területen is helytáll, Nagy Ferenc pedig arról beszélt, hogy minden 10 forintból 4-et fejlesztésre fordít Békéscsaba.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő az együttműködést, a közös akaratot és a konszenzust emelte ki, és jelezte, hogy 2020-ig meg kell valósítani az önfenntartó önkormányzatot. Közölte azt is, hogy várhatóan április első felében Békéscsabára látogat Orbán Viktor miniszterelnök.

A költségvetést végül 12 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett fogadta el Békéscsaba képviselő-testülete.

 

Oktatás – tájékoztatókat tárgyalt meg a képviselő-testület

 

A köznevelési rendszer átalakításával kapcsolatban az elmúlt időszakban számos esemény, egyeztetés, fórum zajlott országos és helyi szinten is. A közgyűlés is több, oktatással kapcsolatos előterjesztést tárgyalt.

Közoktatási kerekasztal

Takács Péter február elején Szarvas Péter polgármesternek levélben vázolta fel elképzeléseit egy Települési Oktatási Kerekasztal létrehozásával, működtetésével kapcsolatban. Kérte, hogy javaslata kerüljön a szakbizottság és a közgyűlés elé, ez meg is történt. A közgyűlésen Takács Péter elmondta, hogy az általa felvázoltakban a közoktatási kerekasztalon sokan többen vennének részt, mint a jelenlegi kerekasztalon: az oktatási intézmények vezetőit is be kellene vonni.  Miklós Attila szintén azt fogalmazta meg, hogy ennyi résztvevővel még korántsem „kerek ez az asztal”, pedagógusokat, de akár diákokat is be lehetne vonni.

Kiss Tibor elmondta, nagy örömmel vette Takács Péter előterjesztését, de a képviselő nyitott kapukat döngetett: Békéscsabán, a köznevelési intézmények együttműködésével, önkormányzati koordinációval, már működik oktatási kerekasztal. 2015 őszén ültek össze első alkalommal, a szeptembertől májusig tartó időszakban, minden hónap első szerdáján, a polgármesteri hivatalban tartottak megbeszélést a következők részvételével: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Békéscsabai Tankerülete, a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ, továbbá a Békés Megyei Kormányhivatal oktatási referense. A kerekasztal ülésein a képviselt intézmények vezetői folyamatosan tájékoztatást adnak az aktuális történésekről, várható változásokról, a napi szintű együttműködés részleteiről, a felmerülő problémákról és azok megoldási lehetőségeiről.

– A békéscsabai közoktatási kerekasztal egy javaslattevő, véleményező szakmai konzultációs testület, funkciója a szereplők közötti információáramlás biztosítása. Az eddigi ülések tapasztalatai alapján elmondható, hogy a közoktatási kerekasztal hatékony fóruma a koordinációnak, az információátadásnak – fogalmazott Kiss Tibor.

Ezen túlmenően az önkormányzat számos területen működik együtt a köznevelési intézményekkel. A korábban indult kezdeményezések továbbra is zavartalanul, sikeresen működnek, mégpedig a különböző fenntartású békéscsabai iskolák vezetői, diákjai, pedagógusai, munkatársai részvételével. Bíró Csaba említést tett arról: ahol lehet, szélesebb körben vonnak be résztvevőket, például nemrég alkották meg az ifjúsági koncepciót, amelynek elkészítésében nagy számban vettek részt a diákok is.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Az óvodák kivételével a köznevelési feladatokat ellátó intézmények fenntartása 2013. január 1-jétől állami feladattá vált, az állami fenntartói feladatokat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) látja el területi szervein keresztül. Dr. Malatyinszki Anita, a KLIK tankerületi igazgatója a közgyűlésen kérdésre válaszolva elmondta, a szak államtitkár ígérete szerint a KLIK adósságait rövidesen rendezik, így a működés feltételek rendeződnek. Hozzátette: az intézményfenntartó központ átalakítása is napirenden van, a megyeközpontok megerősítését tervezik. Hozzátette: a KLIK igyekszik a feltételeket biztosítani, és az intézmények teljes körű szakmai önállóságot élveznek.

Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ

A pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátására jött létre a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ. Krauszné Simon Nóra főosztályvezető elmondta, hogy szakmai szolgáltatásokat végeznek a köznevelési intézményekben. A pedagógiai oktatási központok feladata a köznevelési intézmények pedagógiai-szakmai szolgáltatási igényeinek felmérése, a szolgáltatási tevékenységek szervezése, koordinálása. Pedagógiai értékelést készítenek, szaktanácsadást nyújtanak, tevékenységi körükbe tartozik a tantárgygondozás, a pedagógiai tájékoztatás, tanügy-igazgatási szolgáltatások, a pedagógusképzések szervezése, a tehetséggondozó versenyek szervezése és a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és támogatórendszer működtetése is.

Békéscsabai Szakképzési Centrum

A Békéscsabai Szakképzési Centrumban jelenleg 8 tagiskola, 15 telephellyel, közel 6 000 diákkal és 730 dolgozóval látja el feladatát. Mucsi Balázs főigazgató a közgyűlésen Takács Péter képviselő kérdésére elmondta, hogy tavaly a szakképzési centrum a korábbinál 19,7 százalékkal több diákot hozott Békéscsabára, idén a jelentkezések alapján ennél még 10 százalékkal több tanuló lesz. Hozzátette: Békéscsabán szakemberhiány van, a képzésekkel a helyzet javulhat. Az új típusú, induló rendészeti képzésükkel kapcsolatban megjegyezte: itt a képzés kötelezően bentlakásos lesz, a beiskolázás országos. Beszélt arról is, hogy az állam által garantált ingyenes szakképzés lehetőségével többen felnőttként élnek.

Szarvas Péter hozzátette: a Trefort utcai volt kollégium lesz a rendészetisek kollégiuma, ennek őszre el kell készülnie.

 

Új csoportszoba épülhet a szlovák iskola és óvodában

 

Az Országos Szlovák Önkormányzat a szlovák iskola fenntartója. Az iskola épülete a városé, amelyet ingyenes  a szlovákok használatába adtak. A közgyűlés most hozzájárult, hogy a Dedinszky Gyula utca 1. szám alatti épületben jelenleg meglévő 3 óvodai csoportszobán túlmenően további egy csoportszobát és vizesblokkot alakítsanak ki. A beruházás költségeit az Országos Szlovák Önkormányzat viseli.

 

Máté István alkotását szavazták meg, kétalakos szobor lesz a Szent István téren

 

Közel egy évvel ezelőtt dr. Kerekes Attila önkormányzati képviselő vetette fel, hogy állítson a város a főtérre egy szobrot, államalapító királyunk méltó megörökítésére. A főtéri Szent István szobor elkészítésére tervpályázatot írt ki a város, a pályázatra huszonhét alkotás érkezett. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által delegált, háromfős szakmai zsűri február 16-án, értékelte a műveket és azokból hat alkotást választottak ki. A hat kiválasztott makettet február 22-én az érdeklődők is megtekinthették a városháza Mokos termében.

Dr. Kerekes Attila a közgyűlésen köszönetet mondott a képviselőknek, amiért az ötlete mellé álltak, és köszönetet mondott az oktatási, közművelődési és sport osztálynak is a közreműködéséért. Megjegyezte: Szent Istvánt mindenki tiszteli, szinte minden nagyobb városban állítottak már szobrot neki, ideje, hogy Békéscsabán is legyen szobra. A lektorátus a legjobb véleményt arról a pályamunkáról , amit ő is legjobbnak talált, ezért a kétalakos makettet ajánlotta a közgyűlés figyelmébe is.

A pályázatok beadása anonim módon történt, a kiválasztott szobor a 11/10-es jeligéjű volt. A kétalakos kompozíciót a leírás szerint mintegy 3,5 méteresre tervezték, bronzból készül majd, környezete szürkés gránittal burkolt lesz. A szoborkompozíció annak művészi ábrázolása, amint Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja az országot.

Dr. Ferenczi Attila a lakossági hozzászólásokat tolmácsolva megkérdezte, hogy illik-e a Szent István térre szobor. Lukácsi László városi főépítész elmondta, hogy a főtér kialakításakor több szobornak is hagytak teret, és illik a környezetbe a szobor.

A közgyűlés többsége megszavazta az említett alkotást, ezután Szarvas Péter polgármester felbontotta a borítékot, amely az alkotó nevét tartalmazta. A pályázó Máté István csongrádi szobrászművész, akinek számos köztéri munkája ismert, vannak köztük emlékművek, díszkutak és Szent István szobrok is.

A szobrot tehát Máté István készítheti el, az alkotást 2018-ban szeretnék majd felavatni a főtéren.

 

Telket értékesít a város az Északi Ipartelepen

 

Az Altayvitamin Kft. vételi ajánlatot nyújtott be az Északi Ipartelepen, a Balassa utcában található 5017 négyzetméternyi ingatlanra. A kft. egy saját tulajdonú békéscsabai telephelyet szeretne kialakítani homoktövis feldolgozó üzem létesítésére, üzemeltetésére, ahol munkahelyeket kívánnak teremteni. Az üzem megnyitását a terület megvásárlását követő 10 hónapon belül tervezik.  A közgyűlés döntött arról, hogy árverés útján értékesíti a területet, az ingatlan kikiáltási ára a szakértői vélemény alapján közel bruttó 16.6 millió forint.

 

Molnár ház – a város legrégebbi házát 8 millió forintból hozzák rendbe

 

Békéscsaba legrégebbi épülete már az 1818-ban, a megyeszékhelyről készült legelső térképen is szerepelt. A Harruckern utcai Molnár-ház eredetileg szárazmalomként szolgált. Többen fogtak össze annak érdekében, hogy megőrizzék az épületet a jövő generációjának és egy felújítással bekapcsolják egy várostörténeti útvonalba is.

A testület múlt ősszel döntött arról, hogy a város megvásárolja a Molnár-házat magában foglaló épületrészt. Szarvas Péter a közgyűlésen számolt be arról, hogy az azóta eltelt időszakban mi történt az épülettel. Felújították a tetőszerkezetet, kicserélték a nádtetőt, elkészült az új bejáró, és a tervek szerint tovább folytatódik majd az épület felújítása, így például több szakaszon a vályogfalakat is kicserélik. 

Megtörténtek az ingatlan hasznosítására vonatkozó szakmai egyeztetések a Munkácsy Mihály Múzeum és a Csabagyöngye Kulturális Központ vezetőinek, Mácsai Sándornak, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör vezetőjének részvételével, a hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának bevonásával, a stratégiai-fejlesztési osztály koordinálásával. Itt arról volt szó, hogy az ingatlant önkormányzati intézménynek, a Csabagyöngye Kulturális Központnak kell üzemeltetnie. Az ingatlan felújítására 8 millió forint szerepel az idei költségvetésben, a felújítási munkák lebonyolítását célszerű a működtető intézményre bízni.

A Csabagyöngye kidolgozta a hasznosításra és felújításra vonatkozó javaslatát, mely szerint a felújítást követően kiállítóhelyként, kézműves alkotóhelyként működhet a ház, amely bekapcsolódhat az értékőrző útvonalba a ház. Az épület és környezetének gondozása a Meseház feladata lehet.

 

Építési telkek Gerlán és Fényesen is

 

A családok otthonteremtési kedvezményének kibővítésével megélénkült az érdeklődés az építési telkek iránt. Korábban jaminai telkeket hirdetett meg az önkormányzat, most Gerlán és Fényesen jelöltek ki újabb telkeket értékesítésre. Fényesen 9, Gerlán 5 telket bocsátanak majd árverésre.

 

Bővül a törzsház konszern tevékenysége

Télen is használható gyermekmedencét terveznek az Árpád fürdőben

 

A képviselő-testület megtárgyalta a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. 2016. évi, törzsház szintű üzleti tervét. 2016-ban a törzsház tevékenysége tovább szélesedik a CsabaPark kibővült tevékenységével, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. munkájával, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft., a Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tevékenységével.

Ez az első év, amikor a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. terv szinten átlépi az egymilliárdos nettó árbevételt. A vagyonkezelő befizetése a költségvetésbe összességében majdnem 500 millió forint, amely fedezi egyebek mellett a szemétszállítás 148 milliós támogatását is.

Szarvas Péter a közgyűlésen elmondta: látja, hogy a cég a bevételszerző tevékenységét fokozni szeretné, és vannak már bérlők korábban üresen álló ingatlanokban, de úgy vélte, hogy a bevételeket még tovább lehetne növelni. Megjegyezte azt is, hogy a mozgáskorlátozottak számára nincs mosdó a sportcsarnokban, azt pótolni kellene.

Dr. Ferenczi Attila jelezte, hogy a vagyonkezelőnek sok olyan tevékenységet, városi feladatot kell ellátnia, amely veszteséges, de a közgyűlés döntése alapján a cég feladatkörébe tartozik. Az egyik cég veszteségét egyenlíti ki a másik cég nyeresége, az egyik feladatot a másik.

Herczeg Tamás említést tett arról, hogy a tevékenységeit egyre bővíti a törzsház, az Árpád fürdőben például tervezik olyan gyermekmedence kialakítását, amit télen is igénybe vehetnének a kisgyermekesek. Kozma János vezérigazgató hozzátette: elkészült a költségvetés a gyermekmedencére, ebben az évben ezt mindenképpen meg szeretnék valósítani.

 

Új bérlő az Andrássy úton – költözik a One Euro Market

 

A város tulajdonában és a vagyonkezelő üzemeltetésében működik az Andrássy út 9. szám alatt egy One Euro Market. A helyiség bérlője eredetileg a Rossmann Magyarország Kft., azt albérlőként használja a market. A bérleti szerződés február végén lejár. A bérlő a szerződést nem kívánja meghosszabbítani, az albérlő One Euro Market pedig a volt posta helyén kívánja tovább működtetni üzletét.

Jelentkezett viszont új érdeklődő az üzlethelyiségre, a közgyűlés felhatalmazta a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy áprilistól öt évre a Dél-100 Kft.-nek adja bérbe az Andrássy út 9. szám alatti helyiséget.

 

Eddig ötezer-háromszázan igényeltek Csaba kártyát

 

Január közepén találtak gazdára az első Csaba kártyák, amelyekkel a kedvezményes szolgáltatásokat február 1-jétől vehetik igénybe azok a csabaiak, akik már igényelték és megkapták a kártyát. Szarvas Péter polgármester a közgyűlésen számolt be az eddigi tapasztalatokról.

Eddig 5300 csabai igényelt és kapott Csaba kártyát, amellyel tulajdonosaik 96 szolgáltatónál vehetnek igénybe különböző mértékű kedvezményeket. A programban vendéglátóhelyek, szépségszalonok, butikok és más üzletek mellett hotel, múzeum, és könyvtár is részt vesz, így a szolgáltatások széles skálája igénybe vehető az ingyenesen kiváltható kártya segítségével.

Miklós Attila jelezte, hogy korábban már kért tájékoztatást a kártya gyártásáról, ezt nem kapta meg, ezért javasolja, vegyék le napirendről a kérdést – a közgyűlést ezt nem szavazta meg. Fülöp Csaba pedig arról beszélt, érdemes lenne elmenni a Modern Város Kártya irányába, és fizetési funkcióval is érdemes lenne ellátni a kártyát.

 

Három helyett hat hónapon belül igényelhető a Csaba baba életkezdési támogatás

 

Módosította a közgyűlés a Csaba baba életkezdési támogatásról szóló rendeletet. A módosítás lényege, hogy a baba születése után nem három, hanem hat hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a szülők igényeljék az újszülött gyermekek után járó egyszeri, 42 500 forintos támogatást.

 

Bérlőkijelölési jog: lakások a családsegítőnek, a Linamarnak és a Csaba Metálnak

 

A közgyűlés döntése alapján a Békési út 24. szám alatti épületben található szociális bérlakásokra  ingyenes bérlőkijelölési jogot biztosít az önkormányzat a Békéscsaba Családsegítő és Gyermekjóléti Központnak, a felújítás befejezésétől számított öt évre.

A képviselők határoztak arról is, hogy a gazdaságélénkítés elősegítésére, a Linamar Hungary Zrt. részére az eddigi négy mellé további három, a Csaba Metál részére az eddigi kettő mellé további egy lakás bérlőkijelölési jogát biztosítják.

 

Kétmilliárdos útfejlesztés

Hatvanhét utcában, úton, útszakaszon lesz útfelújítás Békéscsabán, hetvennégy utcát érintően engedélyes és kiviteli tervek, további harminchét belterületi és tizennégy külterületi utcára pedig engedélyes tervek készülnek el abból a bruttó kétmilliárd forintos keretből, amelyet kormányzati támogatási előlegként, a Modern Városok Programban kapott az önkormányzat. Az érintett utcák listájáról kedden délután döntött a pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottság. Dr. Ferenczi Attila, a bizottság elnöke a közgyűlés végén számolt be a képviselő-testületnek a bizottság döntéséről.

 

FEL