Újra van lehetőség a hagyományos hitgyakorlásra – Nyitnak a templomok

2021. április 30. 16:26 | Csiffáry Zsuzsanna

A békéscsabai templomok újra kinyitnak, s így a templomlátogatók a hagyományos hitgyakorlásra kapnak lehetőséget. Az elmúlt időszakban az egyházvezetők az online térben tartották a kapcsolatot a hívekkel, ám elmondásuk alapján a vasárnapi mise megélését igazán csak a személyes jelenlét tudja biztosítani.

Az előző év az egyházak közösségi életében is nagy változásokat hozott és sok kérdést vetett fel az elkövetkezőkre nézve. A pandémia kapcsán a magyarországi egyházak istentiszteletei is javarészt átkerültek az online térbe, valamint a televízió képernyőjére. A 7.Tv Támasz című sorozatában közvetítette a békéscsabai evangélikus, katolikus és református egyházak istentiszteleteit. Most az egyházak képviselői is örülnek, hogy személyesen találkozhatnak a hívekkel a vasárnapi misén és más istentiszteleteken.

-Úgynevezett rétegalkalmaink lesznek, ami azt jelenti, hogy kedden egy Biblia órát, csütörtökön egy kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk, ám az első két alkalmat online felületen közvetítjük, és a pünkösd előtti istentiszteleteket már jelenléttel tervezzük- fogalmazott Marti Miklós a Békéscsabai Református Egyházközség lelkésze.

 

 

Szigeti Antal békéscsabai katolikus plébános elmondta, hogy az egyháztörténelemben sem fordult elő olyan eset, hogy a hívek ne mentek volna az Úr Szent Napját megünnepelni. Hozzátette, hogy a katolikusoknál erős hagyománya van a vasárnapi misének, aminek a nem gyakorlása bűntudatot kelthet a hívőben.

 

 

Kutyej Pál evangélikus lelkész kiegészítette, hogy a békéscsabai Evangélikus Egyházközség május 16-án nyitja meg kapuit a templomlátogatók előtt, ami vonatkozik a hétvégi és a hétközi alkalmaikra is. 

- Május 16-tól várjuk a híveket a templomainkban, viszont a Biblia órákat ezután is online közvetítjük, egészségügyi okokból- fogalmazott Kutyej Pál. 

 

Kutyej Pál_Evangélikus Egyházközség

 

Továbbá nagy az érdeklődés a keresztelőkre, illetve az esküvőkre. Az egyház képviselője hozzátette, hogy az egészségügyi szabályokhoz, és a törvénymódosításokhoz igazodva szervezik meg az ünnepi szertartásokat.

További programok »

FEL