Újra szárnyalnak az angyalok

2015. november 14. 06:58 | behir.hu

A teátrum művészei- és művészbarátai a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ fogyatékossággal élő gyermekeivel és fiataljaival lépnek fel hétfőn este egy közös műsorral. A rendezvény célja, hogy a fiatalok megmutassák mire képesek és segítsék a fogyatékossággal élők társadalmi elfogadottságát.

Tücsök Peti, azaz Berényi-Nagy Péter és egy tizenhárom fős legénység egy kalózos történettel készül. Hangya Levi ezúttal énekhangjával van jelen a műsorban, amelyben a szereplők a dalszöveget viszik a rajzlapra.

- Csapatmunkával dolgozunk, közben jöttek nagyon jó poénok. Hoztam egy alapot, egy elképzelést, de arra szépen felpakolódott egy-egy ötlet, nagy kacagások, örömködések és ölelgetések között zajlanak a próbák – árulta el Berényi-Nagy Péter grafikus, előadóművész.

Nagy lendülettel megy a felkészülés, hiszen már csak két nap van a gáláig. Egy hatfős csapat két Romhányi József verset dolgoz fel humoros formában.

- Három testvérrel, Gabival, Misivel meg a Krisztiánnal szépen összeraktuk, hetente egyszer eljövünk, és ezt mindig négyszer-ötször-hatszor lepróbáljuk, és már szinte tökéletesen működik, ügyesek a srácok – állapította meg Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színésze.

A központ és a színház közötti együttműködés hét évvel ezelőtt indult el, így az angyalok immár ötödik alkalommal szárnyalnak a Jókai színpadán.

- Fiataljaink számára ez egy lehetőség, hogy kilépjenek az intézmény falain túlra és megmutassák magukat, azt, hogy mire képesek, hogy milyen ügyesek és a siker mindig garantált – fogalmazott Sziszák Katalin, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ megbízott igazgatója.

A fiatalok is teljes erőbedobással készülnek az előadásra és izgatottan várják a fellépést.

- Sok gálán voltam már, de nagyon várom már a következőt, mégiscsak a színpadon állni teljesen más, mint egy színésznek, aki minden nap ezt csinálja – árulja el őszintén Galló Róbert. Bandrus Boglárka már nagyon várja az előadást, azt, hogy a szülei lássák őt a színpadon.

A gála hétfőn 19 órakor kezdődik a Békéscsabai Jókai Színházban.

További programok »

FEL