Újkígyóson kezdte országjáró körútját a KDNP alelnöke

2021. szeptember 9. 11:57 | Erdei-Kovács Zsolt

Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden késő délután Újkígyóson, a Cz. Kiss Rendezvényházban tartott teltházas fórumon ismertette a kormánypártok programját, a következő időszakra vonatkozó terveket, célokat és elképzeléseket.

Az esemény kezdetén Szebellédi Zoltán, a KDNP városi szervezetének elnöke elmondta, immár másfél éve várnak erre a pillanatra, akkor volt 75 éves a Kereszténydemokrata Néppárt, ami mára az egyetlen, a parlamentben is megtalálható történelmi pártként jellemezhető.

Szebellédi Zoltán kifejtette, hosz számára kiemelten fontos a személyes találkozás, főleg a mai világban, amikor az emberek jelentős része a közösségi felületeken éli az életét.

A fórumon Herczeg Tamás is kifejtette gondolatait

 

A lakossági fórumon és azt megelőző sajtótájékoztatón Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője is tiszteletét tette. A hangsúlyos témákkal összefüggésben elmondta, hogy vannak egyrészt olyan ügyek, melyek országos szinten mindenki számára lényegesek, és vannak olyanok, melyek helyben meghatározóak. Hozzátette: mindkettő fontos és mindkettő hangsúlyos.

Herczeg Tamás a gazdaság helyreállítását, másrészt pedig a COVID-járvány elleni harcot emelte ki, s mint mondta mindkét harc a világ más részein is zajlik, de mi ezekben kimondottan jól állunk.

Mint Juhász Hajnalka megfogalmazta, a lényegi témák részletezése mellett igencsak meghatározóak az állampolgároktól érkező visszajelzések. Többek között ezért is fogadta el a meghívást.

Az immár 77 éves múltra visszatekintő KDNP alelnöke aláhúzta, rendkívül fontos az, hogy szó essen az eltelt több mint 10 év eredményeiről, melyeket szeretnének megőrizni: a családtámogatás és otthonteremtés, a migráció, a környezetvédelem, valamint a járvány elleni védekezés az, amit mindenképpen szükséges megbeszélni, napirenden tartani.

 

Galéria

További programok »

FEL