Újévi fogadáson tekintettek vissza 2024-re Békéscsabán

2025. január 13. 20:47 | Bere Mátyás

Újévi fogadással várta a vendégeket a békéscsabai önkormányzat a városháza dísztermében. Az eseményen a megyeszékhely legnagyobb foglalkoztatóit, intézményi és hatósági vezetőit, valamint a helyi képviselőket és környező városok politikusait köszöntötték.

Az érkezőket a város elöljárói üdvözölték, majd a megyeszékhely 2024-es évét bemutató slideshow-t láthatták, melyben többek között Békéscsaba fontos eseményeit, fejlesztéseit, politikai és közéleti történéseit, valamint nagyobb programjait mutatták be.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Szarvas Péter polgármester újévi köszöntőjében összefoglalta az előző évet, majd kitért arra, hogy mi vár a városra. Többek között kiemelte az M44-es autóút bekötését az ország gyorsforgalmi hálózatába, de az M47-es útra is kitért.

– A gazdálkodó szervezetek jó munkája nélkül ezt a válságokkal teli, magunk mögött hagyott öt évet nagyon nehezen tudtuk volna átvészelni, hiszen foglalkoztatottságot bővítenek, helyi adókat fizetnek. Ezek a források nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az önkormányzat kiegyensúlyozottan működjön – fogalmazott a városvezető.

– Ahhoz, hogy a közvilágítás 500, az autóbuszközlekedés 350 és a közétkeztetés 200 milliós számláját, a sport 400, valamint a város kulturális intézményeinek 700 milliós támogatását  ki tudjuk fizetni, ahhoz nagyon fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek a válság, a recesszió időszakában is bővüljenek, termelésüket erősítsék, beruházásokat hajtsanak végre. A befizetett adóból 2024-ben azt a következtetést lehetett levonni, hogy bővültek és beruháztak is – folytatta Szarvas Péter, majd kiemelte, hogy az önkormányzat feladata az, hogy a gazdálkodó szervezetek munkavállalói közösségét, a csabaiakat elsősorban olyan szolgáltatással lássa el, hogy úgy érezzék, megéri Csabán élni és itt jövőt tervezni.

 

 

A polgármesteri köszöntő után a Békéscsabai Jókai Színház két színművésze, Liszi Melinda és Csonka Dóra szórakoztatták a jelenlévőket.

Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kérdésünkre kiemelte, hogy nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló városi, újévi fogadások, hiszen szimbolikus jelentéssel bírnak amellett, hogy a foglalkoztatók, intézményi és hatósági vezetők, valamint a helyi képviselők találkozni tudnak.

– Azt látjuk, hogy Békéscsaba az elmúlt néhány évben igencsak sokat és folyamatosan fejlődött. Utak, hidak, vasutak, óvodák, a Munkácsy Negyed, és még sorolhatnánk, mi minden újult meg, jött létre. Ez az, amit folytatnunk kell, emellett pedig fontos, hogy a fiatalokkal foglalkozzunk, jövőt és víziót adjunk nekik, egy olyan életérzést, ami azt hozza ki belőlük, hogy jó itt élni és jó ide hazatérni – fejtette ki Takács Árpád, majd hangsúlyozta, hogy véleménye szerint Békéscsaba fejlődni fog, hiszen számos beruházás van tervben – Kis országépítőkre van szükség minden területen, olyanokra, akik a saját városrészükben, saját területükön megállják a helyüket – tette hozzá.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

– 2024 nehéz év volt számunkra. Kihívások voltak mind az autóipar, mind pedig a mezőgazdaság területén, de bizakodunk, hogy ez az év jobb lesz, ezen dolgozunk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megrendezik ezt az eseményt, ahogyan az is, hogy részt vehetünk rajta. Mi nagyon szeretünk Békéscsabán lenni. Támogató a környezet, élhető a város, úgy érzem, hogy meg tudunk tenni mindent a dolgozóinkért – fejtette ki Havasi Csaba, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója.

 

Galéria

További programok »

FEL