Újévi fogadást tartottak Békésen

2020. január 18. 18:11 | D. Nagy Bence

A BÚÉK Békés Újévi Hangverseny mellett egy másik januári esemény is több éves múltra tekint vissza. Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban pénteken megtartott újévi fogadáson az előző évi eredmények összegzése mellett idén sem maradtak el a szórakoztató műsorszámok.

- Jó hangulatú kezdés az idei év feladatai előtt - hangzott el az ünnepség nyitányaként a mondat, ami immár évek óta a rendezvény mottójaként szolgál. A városvezetés Békés városában minden év januárjában fogadással köszönti azokat a közéleti személyiségeket, intézményvezetőket, vállalkozókat, akik a település életében fontos szerepet töltenek be.

A pénteki rendezvényen a vendégek köszöntése után a jelenlevők egy videós összefoglalót tekinthettek meg, ami a 2019-es, Békést érintő fejlesztéseit mutatta be. Az összefoglalót követően Kálmán Tibor polgármester a következő évek terveit vázolta fel. A városvezető a szociális, gazdasági, egészségügyi és turisztikai elképzelések mellett a fiatalok támogatását, helyben tartását emelte ki. Kálmán Tibor elmondta, az önkormányzat a diákság véleményének meghallgatását is fontosnak tartja, ennek kifejezéseként adta át megbízólevelét és a város kulcsát Borbély Ádám diákpolgármesternek.

Az ünnepi köszöntő után a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar, Pörneki Anikó énekművész és ifj. Mahovics Tamás, a legutóbbi Fölszállott a páva második helyezettjének műsora következett. Az estet záró állófogadáson a polgármester köszöntötte a vendégeket.

 

Galéria

További programok »

FEL