Újabb száz facsemetével bővült a HAGE Zrt. zöldítési programja

2025. március 6. 18:24 | Bimbó Lajos

Folytatta zöldítési programját a NAGISZ Csoport, amely a HAGE Zrt. Békéscsaba melletti telephelyén ültetett el újabb száz facsemetét csütörtökön. A mostani faültetés nem az első környezetvédelmi kezdeményezése a társaságnak, tavaly százhatvan fácska foglalta el helyét a földben.

Az utolsó pár facsemetét Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Palásti Péter, a NAGISZ Zrt., sertéságazatának tenyésztési vezetője és a cég munkatársai ültették el.

Herczeg Tamás elmondta, többféle szempontból fontos a faültetés. Egyrészt az elültetett növények a sertéstelep szaghatásának csökkentéséhez járulnak hozzá, emellett pedig segíti az alacsony faállománnyal rendelkező Békés vármegye zöldítését.

– Fontos abból a szempontból is, hogy Békéscsaba levegőminősége a szállópor koncentrációja miatt időnként elég rossz, a faültetés pedig ezt is csökkenti. Esztétikailag is jelentős, hiszen sokkal szebb a környezetünk, ha zöldebb világban élünk, emellett pedig környezetvédelmi szempontból is előremutató dolog az, amit a NAGISZ cégcsoport itt csinál – foglalta össze Herceg Tamás.

 

 

 

Palásti Péter kiemelte, a mostani faültetés a tavaly elkezdett kezdeményezés folytatása. Békéscsabán korábban százhúsz puszta szilt ültettek a telephely főút felőli oldalára, most pedig száz turkesztáni szil foglalta el helyét.

– Cégcsoportunk elkötelezett a környezetvédelem tekintetében. Az ESG kerettanúsítványának egy része a karbonlábnyom csökkentése, amelynek szerves része lehet, hogy az ember a saját környezetét gazdagítja, jelen esetben fásítással. De nem is kell ezt a mai kor szüleményének tekinteni, mert harminc-negyven éve minden állattartó telep körül voltak fák, fasorok, a cél pedig akkor is ugyanaz volt. Legyen jobb levegő és az emberek érezzék jobban magukat abban a környezetben, ahol napi nyolc-tíz órát dolgoznak – fejtette ki Palásti Péter.  

 

 

A NAGISZ cégcsoport azonban nem áll meg a soros zöldítési eseménynél, hiszen a társaság többi telephelyén is elkezdődik a fásítási program. A békéscsabai helyszínen a most elültetett facsemeték gondozása, később pedig az összefüggő lombkorona kialakítása lesz a cél.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL