Újabb sikeres évet tudhat maga mögött a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület

2025. január 11. 19:21 | Gulyás Gergő

A Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület összetartással egybekötött évnyitót tartott szombat délután a Tréning Centerben. 2024-ben is nagy sikereket ért el az egyesület, ismét ők lettek Békés vármegye és a régió legeredményesebb judo csapata, mely jelenleg kilenc válogatott versenyzővel rendelkezik.

A Magyar Judo Szövetség összesített egyesületi rangsorai alapján is sikeres évet zárt a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület. Gyáni János elnök elmondta, hogy büszke a versenyzők teljesítményeire, az eredmények pedig csak ösztönzően hatnak rájuk, hogy ebben az évben még jobbak legyenek.

– A tavalyi év fantasztikus volt, beírtuk magunkat a judo történelmébe, hiszen 161 egyesület közül az ötödik helyen végeztünk az országos rangsorban. Nagyon sokat jelent nekünk a körülményeink ismeretében, hogy milyen színvonalat tudunk hozni és hogy milyen komoly versenyzőket tudtunk kinevelni. Most is van kilenc válogatott versenyzők, akikre borzasztóan büszkék vagyunk – tette hozzá az elnök.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

A kilenc tehetséges válogatott egyike, Sóczó Rebeka elmondta, hogy tavaly sikerült a saját és felnőtt korosztályban is megnyernie az országos bajnokságot. Ezek az eredmények csak arra ösztönzik, hogy még jobb legyen és még nagyobb sikereket érjen el idén és a következő időszakban.

– Emellett sikerült az első dan vizsgára letennem az övvizsgát is, úgy érzem, hogy nagyon jól zártam az évet. A jövőbeni céljaim között szerepel, hogy a saját korosztályos versenyeken és a nemzetközi versenyeken is érmes helyezést érjek majd el, és szeretnék indulni a nyári világbajnokságon, amit Budapesten rendeznek meg – emelte ki a fiatal sportoló..

Az évnyitón több oklevelet is átadtak azoknak a versenyzőknek, aki nemrég sikeres övvizsgát tettek. Az esemény ezután kötetlen beszélgetéssel és vacsorával zárult.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az Andrássy a 100 legjobb magyarországi gimnázium közé került

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Oktatási Hivatallal (OH) együttműködésben állította össze a magyarországi gimnáziumok új, 100-as rangsorát. A száz legjobb gimnáziumot 400 oktatási intézmény közül választották ki az OH adatai alapján.
2025. február 7. 19:50
FEL