Újabb önkormányzati intézmények kaptak EpiPen-t Békéscsabán

2022. május 3. 16:29 | Vincze Attila

Kedden tovább folytatódott a békéscsabai köznevelési és szociális intézmények ellátása az életmentő EpiPen injekciókkal. A városháza dísztermében tartott átadón a jelenlévők megismerkedhettek a súlyos anafilaxiás reakciók megelőzésére szolgáló eszköz használatával is.

A békéscsabai óvodák, bölcsődék és szociális intézmények vezetői, illetve néhány dolgozója vett részt azon az oktatáson, amelyet a város önkormányzata szervezett az érintettek számára. Szarvas Péter polgármester kiemelte: egy sajnálatos januári haláleset irányította rá a figyelmet, arra, hogy lehetőleg minden olyan városi intézményben legyen elérhető az EpiPen injekció, ahol kisgyermekek tartózkodnak. Mint mondta, az eszköz használata gyakorlást igényel, ezért a gyógyszer megfelelő beadását dr. Szombati Márta házi gyermekorvos mutatta meg a résztvevők számára.

– Nem egyszerű az EpiPen használata, egy injekcióról, fontosnak éreztük, hogy főorvos asszony elmondja, hogyan kell használni, hogy annak, aki majd ki lesz jelölve az óvodában, bölcsődében az eszköz használatára, legyen bátorsága és tudása hozzá – fogalmazott a városvezető.

 

Fotó: behir.hu

 

Az esemény apropójaként újabb városi fenntartású intézmények kaptak az életmentő injekciókból, melyeket Szarvas Péter polgármester és Varga Tamás alpolgármester adott át az intézményvezetőknek.

További programok »

FEL