Újabb hazai bajnoki csata – Hetedik győzelmére hajt a gyulai focicsapat

2025. szeptember 19. 09:25 | Bimbó Lajos

Az NB III-as labdarúgó-bajnokág 8. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a BKV Előre együttesét látja vendégül szeptember 21-én az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A listavezető fürdővárosi gárda a mezőny középcsapata ellen igyekszik begyűjteni idei hetedik gőzelmét.

A gyulai keret a fővárosban vívta előző bajnoki fordulóját, ahol 0-2-es eredménnyel győzte le a Budapest Honvéd FC II. alakulatát. A fürdővárosi gárda továbbra is veretlen az idényben hat győzelme mellett egyetlen döntetlen színesíti a mérlegét, amelynek köszönhetőn a tabella éléről várhatja budapesti ellenfelét. A BKV Előre eredménysora már jóval színesebb, a fővárosi egység három sikeresen vett forduló mellett, négyszer hagyta el vereséggel a pályát, így a mezőny 10. helyéről utazik a Viharsarokba.

Ami igazán szembetűnő, az a két csapat gólaránya, hiszen a gyulai fél 22 gólt szerzett az eltelt fordulók alatt és csak ötször zörgették meg a hálóját, ezzel szemben a BKV Előre statisztikájában 9 lőtt- és 14 kapott találat szerepel. A góllövőlista élén is gyulai játékos áll, Zádori Krisztián 8 találattal vezeti a mesterlövészeket rangsoroló listát.

A gyulai keretben ezúttal is lesznek hiányzók, ám a keret mélysége miatt nem okozhat gondot a három pont begyűjtése. Az főleg annak fényében igaz, hogy a fürdővárosi gárdának mindenképpen kellenek a győzelemért járó pontok az elkövetkező három fordulóra, amikor az élmezőnybe tartozó riválisokkal találkozik majd.

A Gyulai Termál FC csapata szeptember 21-én, vasárnap 16 órakor találkozik a BKV Előre együttesével az Id. Christián László Városi Sporttelep Himer centerpályáján.

További programok »

FEL