Négygólos sikerrel maradt a tabella élén a Gyulai Termál FC

2025. augusztus 28. 11:54 | Bimbó Lajos

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Gyulai Termál FC a Szegedi VSE együttesét fogadta. A fürdővárosi gárda a hétközi forduló ellenére is népes szurkolótábor előtt gyűjtötte be magabiztosan a három pontot.

Gyulai Termál FC–Szegedi VSE 4-0 (2-0)

Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Wéber László, Szabó Csaba, Krajcsó Krisztián, Zabari Dávid (Kolarovszki Milán), Zelenyánszki László, Trescsula Máté (Szabó Zsombor), Zádori Krisztián, Vörös Barnabás (Göblyös Sándor), Máris Dominik (Kolarovszki Martin), Lestyán Lionel (Katona György). Csere: Kertész Dániel, Krnács Richárd, Prassler Thomas, Szántó Mihály. Vezetőedző: Ekker Attila.

Szegedi VSE: Balogh Csaba (Zelman Levente), Tóth Dániel, Csamangó Tibor (Mezei Olivér), Rádai Gergely (Doszkocs Szabolcs), Nagy Benedek (Benyó Imre), Farkas Márk, Ábrahám-Fúrús Bence (Beretka Péter), Dobronoky Viktor, Kéri Tamás, Papp Ádám, Amariutei Sorin-Ionut. Csere: Bóta Emil, Albert Csaba, Kelemen Balázs. Vezetőedző: Mészáros Zoltán.

A fürdővárosi gárda idén már találkozott szegedi riválisával, akkor 0-4-es arányban a gyulai keret masírozott be a MOL Magyar Kupa második fordulójába. A Csongrád-Csanád vármegyei gárda szeretett volna visszavágni ellenfelének, így jó kis derbire volt kilátás.

Ekker Attila vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, a keretből négy játékos hiányzott, Szabó PéterPintér Norbert és Constentinescu Dan-Marius mellett Czirok József. Kiemelte, mindenképpen fontos, hogy csapata hogyan tudja ráerőltetni akaratát ellenfelére, mert ezt a gárdát egyetlen csapat sem veheti félvállról a bajnokság során.  

 

 

A gyulai keret ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, azonnal birtokba vette a labdát és irányította a játékot. A hazai gárda már az első percekben megkezdte offenzíváját a szegedi kapuval szemben, ebben leginkább az agilisen játszó Vörös Barnabás volt aktív. A korosztályos válogatott előbb Lestyán Lionel közeli átadásából tüzelt a kapu fölé, majd egy lendületes fordulóval becsapva védőjét küldött lövést a kapura. A folytatásban is aktív volt a hazai támadósor, előbb Máris Dominik végezhetett el egy szabadrúgást Zádori Krisztián buktatásáért, majd Lestyán Lionel csavart tizennyolcról a kapu fölé.

A 18. percben megszületett a vezető találat is. A vendégcsapat védője igyekezetében hátsó fertályon rúgta a labdával Vörös Barnabást, a szabadon pattogó játékszert pedig Zádori Krisztián emelte át a kint ácsorgó hálóőr felett (1-0).

A góllövőket rangsoroló lista vezetője pár perccel később jó húsz méterről csavarta a hosszú felső irányába a labdát, majd kettőre növelhette volna az előnyt, ám Zabari Dávid átadását hibába juttatta a hálóba, a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

A 33. percben Vörös Barnabás érkezett lendületből, védője szorításában a labdára, a szegedi kapus pedig kifutott az átadásra. A két játékos olyan szerencsétlenül találkozott, hogy a vasutasok kapusát le kellett cserélni. A vétlen jelenet komoly indulatokat gerjesztett, amelynek végén a reklamáló Kelemen Balázsnak kellett civilbe öltöznie.

A jó pár perces megszakítás után a mérkőzés résztvevői azonnal magas sebességre kapcsoltak, több ígéretes gyulai lehetőség is érkezett. A legközelebb Zabardi Dávid távoli lövése járt a sikerhez, amelyet csak újheggyel tudott kitornászni a vendégcsapat második számú hálóőre.

A 49. percben megérkezett a második hazai találat is, a sebességet váltó Trescsula Mátét csak szabálytalanul tudták megállítani a szegedi védők, a büntetőt pedig Máris Dominik értékesítette (2-0).

 

 

A fordulás után kicsit változott a játék képe, a vendégcsapat mindent beleadva próbálta feltörni a gyulai reteszt, a hazai gárda pedig türelmes játékkal várta a kedvező alkalmat a mérkőzés lezárására. Ebben az időszakban Trescsula Máté előtt akadtak helyzetek, előbb egy távoli lövéssel vette célba a szegedi kaput, majd egy közeli lövésébe lépett bele az utolsó pillanatban a védő, majd ismét a tizenhatoson kívülről adott feladatot a vendégek portásának.

A gyulai szurkolók érezték a közelgő harmadik találatot, előbb Vörös Barnabás lövését blokkolt egy szegedi láb, majd Máris Dominik tüzelt kapura. A várva várt találat a 75. percben érkezett, amikor Szabó Zsombor emelte át jó harminc méterről a kapus fölött a labdát és juttatta a hálóba (3-0).

A lassan besötétedő forduló utolsó gólját Zádori Krisztián szerezte a 80. minutumban, a már hétgólos támadó védőivel a nyakán gyalogolt be a labdával a kapuba (4-0).

 

 

 

A Gyulai Termál FC csapata megszerezte negyedik győzelmét a bajnokságban, így magbiztosan várhatja a Békéscsaba 1912 Előre II. elleni vármegyei rangadót. A szomszédok találkozóját egy órával hamarabb rendezik, így 16.30-kor egymásnak feszülnek a felek.

További programok »

FEL