Martfűn tenne újabb lépést céljai felé a Termál FC

2025. augusztus 15. 19:10 | Bimbó Lajos

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dél-Keleti csoportjának 4. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Martfűi LSE együtteséhez utazik. A fürdővárosi gárda tovább folytatná megkezdett sorozatát, a Strand úton is begyűjtené a győzelemért járó három pontot.

A gyulai együttes az előző fordulóban 4-0-ás győzelmet aratott dunaharaszti ellenfelével szemben. A fürdővárosi egylet tagjai kiválóan alkalmazták az edzői team taktikáját, így meggyőző fölénnyel húzták be második sikerüket a bajnokságban, átvéve a vezetést a tabellán.

A két rivális a nyári felkészülés alatt is összemérte erejét, amelyet a gyulai fél magabiztosan teljesített. Ekker Attila vezetőedző felhívta a figyelmet arra, hogy a „hatnullás” siker nem tévesztheti meg a csapatot, hiszen a videózások során a martfűi gárda egészen más együttes benyomását keltette, mint amilyet a nyári időszak alatt mutatott.

– Mindenképpen át kell vinnünk a játékosokon, hogy ne abból a mérkőzésből induljanak ki. Ez egy egészen más menet lesz. Hazai pályán fogad minket az a Martfű, amely nem érdemtelenül teljesít az elvásárok felett eddig a bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó percig dolgoznunk kell majd a győzelemért, amelyet tettünk a Dunaharaszti elleni mérkőzésen is, amikor addig kellett űznünk az ellenfelet, nyomás alatt tartanunk, amíg az meg nem tört. Hasonló mérkőzésre számítok vasárnap is – ismertette Ekker Attila.

Hozzátette, nagyon fontos lesz az, hogy csapata minél tovább tudja saját játékát ráerőltetni az ellenfélre, hogy türelmesen ki tudja várni a gólszerzést.

– Mindenképpen szeretnénk itt ragadni a tabella élén. Ez pedig csak akkor fog tudni megvalósulni, ha megnyerjük a mérkőzéseinket – adta ki a jelszót a vezetőedző.

A gyulai keretből Szabó Péter, Pintér Norbert és dunaharaszti ellen gólt fejelő Constantinescu Dan-Marius továbbra is a sérültek listáján szerepel, de kérdéses Szabó Csaba játéka is, aki a héten már elkezdte a teljes értékű edzésmunkát.

– Azt gondolom, hogy a sérülések mellett egy erős kerettel tudunk nekiindulni a martfűi fordulónak, de emellett vannak még tartalékaink. Látszott a csapaton, hogy jó állapotban vannak, ennek megfelelően pedig jó ritmust a tudtak diktálni a mérkőzés legvégéig – zárta Ekker Attila.

A Gyulai Termál FC gárdája augusztus 17-én, vasárnap 13.30-kor találkozik a Martfűi LSE együttesével.

További programok »

FEL