Új vezetőedzővel kezdte meg a felkészülést a BRSE

2019. augusztus 6. 16:45 | Papp Ádám Sándor

Hétfőn este kezdte meg a felkészülést a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület a 2019/2020-as bajnoki szezonra. Ugyan a BRSE játékoskerete még nem teljes, többen válogatott elfoglaltság miatt később csatlakoznak a csapathoz, annyi biztos, hogy Vasja Samec Lipicer személyében szlovén edző ül majd a kispadon az új idényben.

A BRSE kilenc magyar játékossal kezdte el a felkészülést az új bajnoki szezonra, azonban hamarosan több új arc is feltűnhet az edzéseken. A csabai klub július végén jelentette be az amerikai válogatott feladó, Ashley Evans szerződtetését. A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke elmondta, hogy a csapat legfrissebb szerzeménye a horvát válogatott nyitásfogadó ütő, Karla Klaric, aki mind nyitásban, mind pedig támadásban kulcsfontosságú szerepet tölt majd be a csapaton belül.

 

– Fontos pont volt a nyitásfogadó ütő kérdése, hiszen a szurkolók is tudják, hogy nyitásfogadás nélkül nagyon-nagyon nehéz kombinatív és jó játékot játszani. Ez a poszt megerősítésre szorult, itt hosszas keresés után a horvát válogatott Karla Klaric mellett döntöttünk, akit ismertünk korábban, a horvát nemzeti csapat alapembere – fogalmazott Baran Ádám.

 

Az újonnan igazolt játékosok válogatott elfoglaltságuk miatt csak később csatlakoznak társaikhoz. A felkészülés azonban már zajlik az új vezetőedző, Vasja Samec Lipicer irányításával. A 41 éves szlovén szakvezető elmondta, hogy korábban is ismerte a klubot és az elért eredményeket, mint bevallotta: számára nem volt kérdés, hogy elfogadja a csabai egyesület ajánlatát.

 

– Európában mindenki ismeri a békéscsabai klubot, és rengetegen jó véleménnyel vannak a csapatról. Számomra nem volt nehéz meghozni azt a döntést, hogy elvállaljam a vezetőedzői posztot, hiszen nyomon követtem a klub fejlődését. Egy pozitív dolog, hogy tudatosan építkeznek a jövőre, a BRSE egy olyan klub, amely Magyarország legnagyobb tehetségeire épít és nem csupán külföldi játékosok összevásárlásában gondolkozik – fogalmazott a szlovén szakember.

 

Az újonnan kinevezett vezetőedző hozzátette: a kemény munkában hisz, és mindent megtesz majd azért, hogy játékosai a maximumot nyújtsák a mérkőzéseken, hiszen mint mondta: az a célja, hogy trófeákat nyerjen a békéscsabai csapattal.

 

 

 

 

További programok »

FEL