Bővült az új pszichoaktív anyagok jegyzéke. Két olyan vegyület került fel a listára, amelynek köszönhetően büntethetővé válik az új szerek forgalmazása és terjesztése, így visszaszoríthatják a használatukat.
Kedd délutánonként az Élményszínház középiskolás korú fiataljai próbálnak a MI-ÉRTÜNK Egyesület Kazinczy utcai épületében. A serdülők minden héten összejönnek, hogy csoportmunkában dolgozhassanak. Az Élményszínházban részt vevő kortárs segítők egyik küldetése a megelőzés egymás, illetve önmaguk megismerése révén.
- Észreveszi, hogyha baj van a közösségében, társas viszonyaiban, tud segíteni, oda tud fordulni, itt tulajdonképpen olyan személyiségfejlesztés történik, ahol az empátiájuk nagymértékben elfogadásuk, megértésük fejlődik, a pozitív gondolkodásban való változásuk, önismeretük, önbizalmuk erősödik – fogalmazott Novák Magdolna mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető.
2015 februárjában két férfit fogtak el a rendőrök Békésen, akik gyanú szerint új pszichoaktív anyagokat adtak el tinédzsereknek. A házkutatások során a rendőrök növényi törmeléket, fehér port, tablettákat foglaltak le. A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Országos Addiktológiai Centruma 2016 februárjában két vegyületet vett jegyzékbe. Ezeknél ugyanis felmerül olyan kockázat, ami indokolttá teszi, hogy új pszichoaktív anyaggá minősítsék azokat.
- Ennek az a célja, hogy többféle vegyületcsoportot tiltólistára helyez egyből, hogy minél kevésbé tudják a kémikusok, dílerek a piacra dobni ezeket a szereket. Gyakorlatilag ezeket az új pszichoaktív szerekből heti-havi szinten újak kerülnek a piacra, ezek folyamatosan, általában évente egyszer vagy kétszer kerülnek fel a C-listára – emelte ki Mező Andrea, a MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület elnöke.
A Btk. szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki új pszichoaktív anyaggal visszaél, tehát az országba behoz vagy onnan kivisz, előállít, kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik.
Kovács Dávid