Új lehetőségek előtt állnak az aszálykárral küzdő gazdák

2022. július 31. 06:25 | behir.hu

Az aszály miatti vis maior bejelentési lehetőségekre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

– Az Agrárminisztérium (AM) felhívja azoknak a gazdálkodóknak a figyelmét, akik már június 9-ig jelezték szándékukat az ökológiai jelentőségű másodvetésre, hogy elektronikus úton lehetőségük van vis maior kérelmet benyújtani – közölte a tárca szombaton.

Akik nem jelentették be az egységes kérelemben, hogy terveznek ökológiai jelentőségű másodvetést, azok ettől a lehetőségtől elestek. Változatlan ugyanis az a követelmény 2015 óta, hogy a másodvetés tervezésével kapcsolatos adatokat előre be kell jelenteni, ellenkező esetben a Magyar Államkincstár nem tudná megállapítani a kérelem alapján, hogy a tárgyévben az ügyfél várhatóan megfelel-e majd a zöldítés előírásainak.

– Ha a kormányhivatal leigazolja az aszálykár bekövetkeztét a gazdálkodó számára, továbbá a vetés elmaradása és a káresemény között ok-okozati összefüggést is meg lehet állapítani, a Magyar Államkincstár megvalósultként elfogadja a termelő által eredetileg tervezett ökológiai fókuszterület elemet (EFA-elemet) – jelezte közleményében az AM.

A tárca tájékoztatása szerint a zöldítéshez kapcsolódó kötelezettség az ökológiai jelentőségű másodvetés létrehozása. A másodvetésnek a szabályok szerint a vetéstől számított 60 napon keresztül a területen kell lennie, és október 1-jéig el kell vetni.

Elsősorban azoknak a gazdálkodóknak veszélyeztetett az ökológiai jelentőségű másodvetése az idén, akik a másodvetés után, még idén ősszel szeretnék elvetni a következő évi főnövényüket – valamilyen őszi kalászost –, hiszen a jelenleg uralkodó aszályos időjárási és talajviszonyok mellett a legtöbb területen értelmetlen elvégezni ezt a munkát. Annak a gazdálkodónak, aki őszi vetésű gabonafélével tervez, legkésőbb augusztus közepén el kellene vetnie a zöldtrágya- vagy takarónövényt annak érdekében, hogy az még a következő főnövény vetése előtt legalább 60 napig a területen maradjon.

Az agrártárca közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy az idei aszályhelyzet érzékenyen érinti a termeléshez kötött támogatásban részesülő szemes és szálas fehérjenövény, valamint a rizs termesztését is.

– Ha az aszályhelyzet veszélyezteti az e kultúrák esetében jogszabályban előírt elvárt hozamot, illetve a beállottsági feltétel elérését, ott a gazdálkodó élhet a vis maior bejelentés lehetőségével – jelezte az AM.

Forrás: VG

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL