Új épületet használhat a szarvasi Cervinus Teátrum

2021. január 22. 07:34 | Vári Bianka

Szarvas önkormányzata térítésmentesen jutott hozzá a település régi tűzoltósági épületéhez, melyet már bérbe is adott.

– A Deák Ferenc utca 7. szám alatti ingatlant (a régi tűzoltósági épületet) önkormányzatunk térítésmentes tulajdonba kapta a Magyar Államtól – írja közösségi oldalán Babák Mihály, Szarvas polgármestere. A tulajdonba vétellel egyidőben már bérbe is adták azt a Cervinus Teátrumnak azzal a kikötéssel, hogy azt kizárólag előadóművészeti tevékenységek kiszolgálására, a tevékenységéhez szükséges díszletek és egyéb technikai eszközök raktározására használhatja.

A bérleti szerződés határozatlan időtartamra szól.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL