Új autókkal várják az eredményeket az Előrénél

2016. január 6. 18:33 | Varga Diána

12 lila-szürke és egy fehér Volkswagennel gyarapodott a Békéscsaba 1912 Előre csapata. Az autókat a Porsche Hungaria biztosította a csapat számára. Az Előre vezetősége az NBI-be jutásért jutalmazta meg a játékosokat, illetve így igyekeznek motiválni őket a jobb teljesítmény érdekében.

Ezentúl nem csak a játékosok meze, de az új autók is lilák a Békéscsaba 1912 Előre csapatában. A labdarúgókat a Porsche Hungaria támogatta, a klub-vezetés ötlete nyomán. A vállalat egyébként nem először tesz így, hiszen a nemzeti bajnokság több csapatát is szponzorálják. 

– Úgy gondoljuk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a gazdasági és jogi alapok rendbetételével megkezdte a szakmai építkezést, és habár a sikereken nem is lehet lemérni ezt az építkezést, bízunk benne, hogy a munka meghozza a gyümölcsét. Szeretnénk ebben partnerek lenni, később pedig a sikereknek, itt, Békéscsabán is - fogalmazott Eppel János, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója.

A kulcsokat sajtótájékoztató keretében adták át a labdarúgóknak. Az autók beszerzését az Előre vezetése kezdeményezte, majd egy megállapodás nyomán érkezett meg a 12 lila-szürke és a fehér kocsi Békéscsabára, jutalmul azért, mert a csapat feljutott az NBI-be.

– Az NBI-es csapatok mezőnyében a Békéscsaba elég hátrányos helyzetben van: a saját nevelésű játékosainkat elvitték például Budapestre, Felcsútra, Győrbe vitték el. Nincs autópályánk, ezért úgy gondoltam, hogy valami plusz, hozzáadott értékkel kell ide csalogatni a játékosokat, a meglévőket pedig érdem szerint jutalmazzuk - mondta Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa.

A csapattagok számára jól jönnek az új autók, hiszen könnyebben tudnak majd eljutni az edzésekre. Ám a vezetőség nem csak az NBI-be jutásért jutalmazta a játékosokat. Fontos szempont az is, hogy jobb eredmények elérésére sarkallja a sportolókat, hiszen a békéscsabai együttes jelenleg a tabella tizenkettedik helyén áll.

– A játékosok motivációján kell javítani, ez látszik, hiszen más megoldás nincs arra vonatkozóan, hogy előre kerüljünk az utolsó helyről, és ne a kieső helyen legyünk. Ezek az autók is ennek a részei, hiszen a játékosoknak érezniük kell, hogy igen, a klub megbecsüli őket, olyan juttatásokat ad nekik, ami tényleg plusz. Ezért nyilván a klub is elvárhatja, hogy a játékosok is pluszt adjanak – nyilatkozta Kozma János, az Előre igazgatósági elnöke.

A sajtótájékoztatón egyébként elhangzott: az eredmények függvényében akár tovább is bővülhet az együttműködés. Mindemellett Békéscsaba hírnevének öregbítése is a tét, remélik a megyeszékhely nem csak a kolbász fővárosa, hanem a sportos város megnevezést is elnyeri.

FEL