Tüskeváras meglepetéssel köszöntötte a társulat a 70 éves Seregi Zoltánt

2023. június 7. 15:23 | Varga Diána

A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója szerdán ünnepli 70. születésnapját, a jeles napon pedig a társulat is felköszöntötte a direktort.

Egy nádsátor, egy Tutajos figura, valamint egy 70-es felirat fogadta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját szerdán a teátrum udvarán. A társulat ezzel a kompozícióval köszöntötte Seregi Zoltánt, egyúttal utalt a direktor egyik legemlékezetesebb alakítására, az 1967-ben bemutatott, méltán népszerű Tüskevár című filmsorozatban megformált Tutajosra. 

Az 1953.06.07.-én, Budapesten született Seregi Zoltán mindössze 13 évesen formálta meg Fekete István híres regényhősét, néhány évvel később pedig már egy másik ismert irodalmi figurának, Boka Jánosnak kölcsönözte hangját A Pál utcai fiúk című filmben. 1979-ben végzett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd egy évvel később a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán szerzett diplomát. Az elmúlt évtizedekben számos filmet és színházi darabot rendezett. A Békéscsabai Jókai Színházat 2016 óta igazgatja.

Munkáját 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel, 2021-ben pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el.

További programok »

FEL